A tavaly nyáron szerződtetett, világbajnoki címmel is büszkélkedő spanyol tréner, Juan Carlos Pastor – 2005-ben hazája válogatottját vezette csúcsra a tunéziai vb-n – keze munkája a szezon közben még nem hozott áttörést, az idény legfontosabb két napján, ráadásul az edző 46. születésnapján viszont igen.
Az EHF-kupa berlini négyes döntőjében, a Final Fourban a Pick Szeged szombaton a házigazda Füchse Berlin együttesét gyűrte le 24-22-re, majd a vasárnapi aranycsatában a francia Montpellier-t 29-28-ra.
Az esélytelenebbnek ítélt magyarok mindkét meccset uralták, a Veszprémbe távozó kapus, Mikler Roland két búcsúfellépésén brillírozott, a 33 éves átlövő, Ilyés Ferenc újjászületett, a beállós Zubai Szabolcs középkori bajnokokat megszégyenítő párbajokat vívott, a behatárolt képességűnek ítélt Balogh Zsolt pedig éppenséggel nem ismert határokat.
Mint ahogyan jogos boldogságukban a szegediek se, klubjuk honlapján nyilatkozva vagy inkább lelkendezve vallottak érzéseikről az alábbiak szerint.
Nemcsak a fantasztikus kupagyőzelemre vagyok büszke, de arra is, hogy olyan szurkolótáborunk van, amelyik Berlinben is több száz fővel buzdította és egyértelműen hozzásegítette a sikerhez a csapatot. Ezúton is köszönöm nekik a támogatást. (Csányi Sándor tulajdonos)
Hihetetlen érzés, hogy első magyarországi évemben ilyen nagy sikert arattunk. A játékosok mindent visszaadtak a pályán abból, amit tanultunk, csodás születésnapi ajándékkal kedveskedtek nekem. Jó volt látni a nézőtéren a sok szegedi szurkolót, köszönet nekik, hogy ilyen hangulatot teremtettek. (Juan Carlos Pastor vezetőedző)
Egészen más érzés edzőként nyerni, mint játékosként. Nagyon szenvedtünk a kispadon, legszívesebben mindenki bement volna a pályára. Egyelőre még senki nem érezheti át ennek a jelentőségét – lesz, aki csak évek elteltével fogja fel, mekkora tettet vittünk véghez Berlinben. (Marko Krivokapics, a Pick másodedzője)
Nyertem már néhány trófeát a Pick Szegeddel, most is ugyanaz az érzésem. Balogh Zsoltival beszélgettem, és azt mondtam neki, hogy holnap, amikor felébred, azt kell, hogy érezze: nem szalasztottuk el a lehetőséget. Megragadtuk az esélyt, nagy győzelmet arattunk. (Vadkerti Attila)