– Harmincnyolc éves lett, játékos és edző is egy személyben. Merre tart most a pályafutása?
– Jó és fogós kérdés, igazából nem tudom rá a választ. Az elmúlt időszakban sok mindennel foglalkoztunk, de azzal a legkevésbé, hogy milyen lesz a következő szezonunk. Arra koncentráltunk csak, hogy egyáltalán legyen. Az volt az elsődleges célunk, hogy megőrizzük az élvonalbeli tagságunkat, ami hál’ Istennek sikerült, ráadásul a magunk erejéből. Ha az utolsó két meccsen sikerülne jó eredményeket elérni, akkor egész jól ki lehetne kozmetikázni ezt az idei szezont.
– Ez mind igaz, de úgy érzem, hogy egy kicsit kikerülte a válaszadást.
– Mint említettem, ez nehéz kérdés. Amikor edző lettem amellett, hogy megmaradtam játékosnak is, nem is gondoltam volna, hogy ez mennyire összetett és nehéz feladat. Ha visszatekintek, akkor elmondhatom, hogy inkább a háttérből segítettem, játékosként csak akkor szerepeltem, amikor különböző okok miatt egy kicsit elfogytunk. Akkor a pályán is próbáltam segíteni a csapatot. Úgy gondolom, záros határidőn belül el fog dőlni, hogy mi lesz velem a folytatásban. Majd meglátjuk.
– Amikor legutóbb pályára lépett, megfordult a fejében, hogy akár ez lehet az utolsó élvonalbeli meccse?
– Nem.
– Mert nem foglalkozik vele, vagy mert biztosan állíthatja, hogy nem?
– Amikor Diósgyőrben 4-0-s vezetésnél valaki pályára lép, akkor az nem azzal foglalkozik, hogy talán ez lehet az utolsó meccse. Nagyon jó érzés volt beállni, hiszen senki sem gondolta volna, hogy ilyen arányban tudunk ott győzni. Ott egy szép sorozat indult el, amit remélem, folytatni is fogunk. Az, hogy zsinórban tudtunk nyerni három mérkőzést, előtte pedig kétszer döntetlent játszottunk, és hogy 421 perce nem kaptunk gólt, azt bizonyítja, hogy Pakson nem rossz csapat van. Sok minden más játszott abban közre, hogy nem jöttek eddig az eredmények, remélem, hogy ezekről már csak múlt időben kell beszélni.
– Melyik éne örül jobban ezeknek a sikereknek? A játékos vagy az edzői?
– Mindkettő. Ahogy edző, úgy csapattag is vagyok, mint itt sokan mások is. Mindig is azt vallottam, hogy bizony még a takarítónő is a csapathoz tartozik, mindenkinek együtt kell sírni és nevetni is. Ez egy közös „buli”. Nem lehet és nem is szabad különbséget tenni a klubnál dolgozók között, mindenkinek egy célért kell tennie. Most ez az volt, hogy sikerüljön megőriznünk az NB I-es tagságunkat, amit el is tudtunk érni. Most az a feladat, hogy úgy erősítsünk, hogy jövőre ne azt kelljen nézni, bent tudunk-e maradni, hanem azt, hogy odaérünk az elejére, vagy sem.
– Tizennyolc meccsen nem tudtunk győzni, most pedig hat meccs óta nem kaptunk ki. Hogy lehet ekkora kettősség a játékunkban?
– Erre nem egyszerű választ adni, de azt gondolom, jobb ez így. Hamarabb jöttek a negatív élmények, majd itt a vége felé pedig csupa pozitív dolog ér bennünket.
– Minden jó, ha a vége jó?
– Igen, ez egyértelmű. Nagyon nehéz év áll mögöttünk, sőt ha kicsit jobban visszamegyünk az időben, akkor már korábban is elég sok minden történt a klub életében, ami nem feltétlen volt üdvözítő. Az utóbbi két évben több edzőváltás is történt, és elég komoly játékosmozgás is volt. Ez a két dolog biztosan nem volt jó hatással az eredményességre. Ugyanakkor mióta Csertői Aurél itt van, elindult egy pozitív változás.
– Ez látszik most beérni?
– Azt szokták mondani, hogy jó munkához idő kell. Szervezettek lettünk, és bár az eredmények az elején nem jöttek, de a lehetőségeink akkor is megvoltak, csak a szerencse nem nekünk kedvezett. Mára már ez is megváltozott, megdolgoztunk érte. Ennek most megvan az eredménye, de nem szabad hátradőlnünk. Akár a tizedik hely is meglehet, igaz, ez nem csak rajtunk múlik. A Mezőkövesd elleni mérkőzés második félidejétől számolhatjuk azt, hogy megváltozott valami. Ott bebizonyosodott, hogy van tartása a csapatnak, felálltunk és döntetlenre hoztuk a találkozót, és akár még meg is nyerhettük volna. Sőt azt mondom, hogy ha korábban már sikerült volna nyernünk, akkor ezt a kiesési rangadót bizonyosan hoztuk volna. Azóta nem kaptunk gólt, és rúgtunk kilencet. Bízom benne, hogy ez a széria folytatódni fog.
– Mennyire kell, illetve mennyire lehet ezt a csapatot együtt tartani a következő szezonra?
– Biztosan lesznek olyanok, akiket elvinne majd másik csapat, és akadnak olyanok is, akiknek lejár majd a szerződésük. Ugyanakkor az is igaz, hogy az elmúlt időszak megmutatta, hogy szükségünk van vérfrissítésre is. Tehát lesznek távozók, és biztos lesznek érkezők is, de a csapat gerincét szeretnénk együtt tartani.
– Válaszoljon egy szóval: a következő szezonban pályára lép majd mint játékos?
– Majd azt Aurél eldönti.
– Ez ugyan nem egy szó volt, de a válasza azt jelenti, hogy igen?
– Az biztos, hogy fogok edzeni, és az is, hogy nem szeretném abbahagyni a játékot. Én szeretem a focit, és azt is elfogadom, ha nem kerülök be a kezdőbe, bár ahogy eddig, úgy a továbbiakban is erre fogok törekedni. Amelyik játékosnak nem ez a célja, az akassza szögre a cipőjét. Bármi is legyen a pozícióm a klubnál, ha azt fogják mondani, hogy gyere, játsszál, akkor nem fogom azt mondani, hogy nem.
– Lehet ezt bírni harmincnyolc évesen?
– Nem foglalkozom a számokkal, jól érzem magam. Csak ez számít, és a foci!
