Akármi lesz a vége, valaki történelmet ír

Sem Costa Rica, sem Görögország nem szerepelt még soha vb-n a legjobb nyolc között, a győztes pedig most bejut a negyeddöntőbe.

MD
2014. 06. 29. 10:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Costa Rica az egyik legerősebb – Uruguayt, Olaszországot és Angliát is felvonultató – csoportot megnyerve került be a legjobb 16 közé, ráadásul előbbi két gárdát legyőzte, az angolokkal pedig biztos csoportelsőségének tudatában játszott gól nélküli döntetlent az utolsó fordulóban.

A közép-amerikai együttes eddigi ellenfelei mind előkelőbb helyen szerepelnek a nemzetközi szövetség világranglistáján, mint a görögök, akik a 12. helyen állnak a rangsorban. Costa Rica a 28. a listán, a tornán eddig mutatott teljesítménye alapján mégis esélyesebbnek számít európai riválisánál.

„Mi voltunk Hamupipőke, most pedig favoritként tartanak minket számon, ez pedig azt jelenti, hogy kivívtuk magunknak a tiszteletet” – nyilatkozta Michael Umana, a Costa Rica-i válogatott hátvédje.

Adrian Gutierrez, a nemzeti együttes sportigazgatója úgy véli, néhány fejezet még hátravan a csapat vb-meneteléséből: „Amit tettünk, az a történelem része, s tudjuk, hogy a teljesítményünknek van határa, eddig azonban ezt még nem értük el”.

Costa Rica a vb-k történetében másodszor, 1990 óta először jutott túl a csoportkörön, Jorge Luis Pinto szövetségi kapitány pedig ha előzetesen választhatott volna, vélhetően épp a görögökre tette volna a voksát a 15 lehetséges nyolcaddöntős ellenfél közül.

A dél-európai csapatnál úgy tűnik, elfogadták, hogy nem őket tartják a meccs esélyesének, ugyanakkor úgy tartják, szerencsés a sorsolásuk. „Ezen a szinten minden riválisunkra úgy tekintenek, hogy jobb nálunk” – mondta a görögök középpályása, Lazarosz Hrisztodulopulosz, de hozzátette, ő maga biztosan Costa Ricát választotta volna ellenfélnek. „De amit eddig tettek, az valóban egy csoda” – hangsúlyozta.

A görögök nagy küzdelemben és némi szerencsével jutottak tovább a C csoport második helyezettjeként. Első góljaikat az utolsó csoportmérkőzésükön szerezték, s Jorgosz Szamarasz hosszabbításban értékesített büntetőjével nyertek Elefántcsontpart ellen, kiejtve ezzel az afrikaiakat.

„Minden meccsen ugyanazt a taktikát követjük: szilárd védekezés, az ellenfél játékának lassítása, s közben veszélyes támadások vezetése” – nyilatkozta Fernando Santos, a 2004-ben nagy meglepetésre Európa-bajnok görög válogatott jelenlegi, portugál szövetségi kapitánya, aki úgy véli: hiba, hogy a nézők minden csapattól azt várják, hogy úgy játsszon, mint a brazilok vagy az FC Barcelona. „Ezeknek az együtteseknek megvan a karaktere ehhez, mi viszont a görögök vagyunk” – fogalmazott.

A két csapat Recifében, a Pernambuco Arénában csap össze vasárnap 22 órától – ott, ahol Costa Rica a csoportkörben 1–0-ra verte az olaszokat. A győztes a Hollandia–Mexikó-mérkőzés továbbjutójával találkozik majd a negyeddöntőben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.