Van néhány különös fekvésű stadion a világon, például a La Paz-i – 3500 méter tengerszint feletti magasságban már nyomasztóan kevés az oxigén –, vagy a monacói – ahol ha valaki nagyot rúg a labdába, az akár egyből a tengerben landolhat –, de a maga nemében a manausi is kuriózum. Persze az egész várossal együtt, amely az amazóniai esőerdő szívében épült.
Az elmúlt hetekben szükségállapotot hirdettek ki a városban az Amazonas egyik mellékfolyója, a Rio Negro áradása miatt; a közvetlen veszély elmúlt, a következményei azért még fenyegetnek. Egyrészt a malária, amely bármikor felütheti a fejét, másrészt egyes beszámolók szerint az Amazonia aréna gyepszőnyege nagyon megsínylette az árvizet.
Az angoloknak mindezek tetejébe még a helyiek ellenszenvét is le kellene győzni, amit persze maguknak köszönhetnek. Roy Hodgson szövetségi kapitány tavaly decemberben látogatást tett a városban, s szerencsétlen kijelentésre ragadtatta magát: bárcsak ne kellene a csapatának a városban meccset játszani, amivel még a helyi polgármester haragját is kihívta maga ellen. A sorsolás szeszélye ezután persze, hogy rögtön az első mérkőzésükre ide vezényelte az angolokat.
Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik csapat a találkozó esélyese. A többség az olaszok mellett teszi le a voksát, mert hogy a nagy tornákra ők rendre összekapják magukat, az angolok pedig a nagy fogadkozás után gyorsan távoznak. Két éve, az Európa-bajnokságon éppen Pirlóék küldték haza Rooneyékat azzal, hogy az egymás elleni negyeddöntőt büntetőkkel megnyerték.
Pirlo 35 évesen is biztos pont a squadra azzurrában, rajta kívül csak Buffon és De Rossi maradt hírmondónak a 2006-ban világbajnok gárdából. Finoman fogalmazva, a vérátömlesztés valószínűleg nem a csapat épülését szolgálja. A négy évvel ezelőtti szégyent, amikor címvédőként nem jutott tovább a csoportból, mindenképpen szeretné elkerülni Cesare Prandelli kapitány legénysége, sőt Pirlo egészen bátor terveket szövöget.
Percről percre követtük nyomon a mérkőzés eseményeit!
A chilei válogatott a vártnál nehezebben, 3-1-re győzte le az ausztrál csapatot a B csoport másik mérkőzésén.