Az első perctől az FTC irányított, de az első félidőben a játékából hiányzott az átütőerő, illetve a befejezéseknél rendre pontatlanok voltak a hazai futballisták. A folytatásban még nagyobb nyomás nehezedett a vendég kapura, és Bönig találatával sikerült is vezetést szerezniük a zöld-fehéreknek. A hátralévő időben többször növelhette volna előnyét a Ferencváros, végül Leonardo értékesített büntetőjével a hajrában biztossá tette a három pont sorsát.
A sorozatban kilencedik győzelmét arató csapat ezt megelőzően három éve végzett dobogón, akkor is harmadikként. A fővárosi klub a következő szezonban ismét szerepelhet a nemzetközi kupaporondon, az Európa-liga-selejtező első körében lesz érdekelt.
Ezen a meccsen lépett pályára utoljára profi labdarúgóként Éger László, a vendégek visszavonuló kilencszeres válogatott védője, aki a 80. percben, lecserélésekor – a húszezer szurkoló tapsvihara közben – elsírta magát. A futballista 416 mérkőzésen szerepelt a magyar élvonalban.
A paksiak közül Simon Attila is ünnepelhetett, mert bár ezúttal nem volt eredményes, 18 találatával gólkirály lett holtversenyben a székesfehérvári Nikolics Nemanjával, aki az ezzel egy időben zajlott találkozón betalált, és utolérte őt az élen.
A mérkőzés elején még a szurkolói rendszabályok és az új stadion leendő magas jegyárai ellen némaságával tüntető ferencvárosi publikum nagyszerű hangulatot teremtett, s a 2-0-s győzelem után kordonbontás helyett rendben ünnepelte a három év után újra dobogóra és nemzetközi porondra jutott játékosokat, akik pólójukkal elhunyt csapattársuk, Akeem Adams előtt tisztelegtek.
Thomas Doll vezetőedző pedig boldogan értékelt, éremmel a nyakában: „Úgy érzem, hogy az első félidőben mindenki láthatta, hogy a csapat kicsit ideges, ez természetes győzelmi kényszerben, s bénítólag hatott. A párharcokat az elején nem nagyon nyertük meg, de a szünet lehetőséget nyújtott a variálásra, sokkal agresszívabban jöttünk ki a második félidőre, a legjobbkor szereztük a gólunkat. A jövőben azonban meg kell tanulnunk, hogy a helyzeteinket értékesítsük. Az elmúlt kilenc meccsen két gólt kaptunk, ez volt a siker kulcsa. Örülök, hogy itt lehetek ennél az egyesületnél, büszke vagyok a csapatomra, ma este kieresztjük a gőzt, elmegyünk szórakozni. Remélem, hogy ez a klub eléri azt a szintet, amit valaha, újra szeretnénk felemelni Európában a Ferencváros lobogóját. Az MLSZ-nek viszont át kellene gondolnia a versenynaptárt, mert nagyon rövid a szünet, két hét pihenő után június 16-án kezdjük a munkát. Állunk a kihívások elébe, s nagyon örülünk, hogy visszatértünk nemzetközi porondra. Úgy érzem, mióta idejöttem, a labda nélküli játékban mutattuk a legnagyobb fejlődést, a rögzített szituációkat is sokkal jobban megoldottuk. A győzelmekkel együtt megjött a csapat önbizalma, de végig sok sérültünk volt. Ez a siker nemcsak nekem köszönhető, hanem mindenkinek a klubnál. Keményen dolgozunk majd, hogy egy-két kört menjünk az Európa-ligában.\"