Amíg le nem játssza első tétmérkőzését a csapat, addig a legmerészebb tervek sem tűnnek alaptalannak, márpedig a Ferencváros esetében már igen hamar, július 3-án eljön az igazság pillanata. Ekkor lép pályára ugyanis első Európa-liga-összecsapásán a bajnoki bronzérmes zöld-fehér alakulat, de hogy ki ellen, az csak hétfőn derül ki.
„Hétfőn tartják Nyonban, az UEFA székhelyén a 2014–2015-ös európai kupaidény selejtezőinek sorsolását, s bár roppant szűkre szabták játékosaink vakációját, ennek csak örülnünk kell. Ez ugyanis azt jelenti, hogy kivívtuk a szereplés jogát a kontinentális porondon”, indította a Fradi tegnapi sajtótájékoztatóját Orosz Pál vezérigazgató. A csapat már kedden megkezdte a felkészülést az új szezonra, a várakozások hatalmasak, hiszen a pazar, új stadion kötelez. És a játékoskeret is, amelynek legújabb ékköve az ötszörös német válogatott Benjamin Lauth, aki az 1860 München együttesétől érkezett, nem is titkoltan korábbi hamburgi edzője, Thomas Doll kívánságára.
Lapunk kérdésére Orosz hangsúlyozta: fenntartja az egyik tévétársaságnak a minap tett kijelentését, a cél az előttünk álló idényben a bajnoki cím megszerzése, mert „a közönség és a stadion ezt érdemli meg”, továbbá a játékoskeret erre predesztinálja az együttest, s „az még erősödni is fog július 3-ig”.
A filigrán, kék szemű Lauth – akin a tavaly nagy dérrel-dúrral leszerződtetett holland NB II-es gólkirállyal, Jack Tuijppel ellentétben dekányi súlyfelesleg sincs – is a osztja a vezérigazgató optimizmusát.
„A Bundesligából van már egy bajnoki címem, 2007-ben szereztem a Stuttgarttal, szeretném egy magyar bajnoki aranyéremmel kiegészíteni a kollekciómat. És feltétlenül gólokkal akarok hozzájárulni a Fradi sikereihez. Mielőtt leszerződtem – kedd este írtuk alá a két évre szóló megállapodást –, részletesen informálódtam előző klubom, az 1860 München kapusától, Király Gábortól, Philipp Bönigtől, a Ferencváros német hátvédjétől, s természetesen régi-új edzőmtől, Thomas Dolltól. Mindenkitől csak a legjobbakat hallottam a Fradiról, az új stadion pedig egyenesen lenyűgöző.”















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!