Zürichben megkezdődött az atlétikai Európa-bajnokság, s ugyan „fő” számunkban, férfi-kalapácsvetésben az olimpiai bajnok, címvédő Pars Krisztiánt először csak a csütörtöki selejtezőben láthatjuk – a döntőt szombaton 15 órakor rendezik –, a sportág szentélyének számító Letzigrund Stadionban már kedden bizakodva figyeltünk a dobókörre. Az előző, 2012-ben Helsinkiben rendezett Eb-n athéni olimpiai ezüstérmesünk, Kővágó Zoltán 66,42 méteres eredménnyel a dobogó harmadik fokára állhatott, ám a londoni ötkarikás játékokra már nem utazhatott el, s ezt szinte az indulás előtt tudta meg. A magyar szövetség hiába állt ki mellette, két évre eltiltották; a vád szerint még 2011-ben elmulasztott egy ellenőrzést. A több mint zavaros történetben 2011. augusztus 8-án és 12-én is negatív mintát adott, 11-én azonban nem találta meg egy osztrák ellenőr
A Szolnoki Honvéd SE 35 éves versenyzőjének az egyéni csúcsa még fénykorából, 2006-ból 69,95 méter, amely már beláthatatlan távolság számára, de a visszatérése nem alakult rosszul: júliusban megnyerte a Gyulai-emlékversenyt (64,72), győzött Linzben (65,82), és a magyar bajnokságon is 62 méter fölé jutott (62,66). Zürichben a selejtezőszintet 64 méternél húzták meg, de tizenketten ettől függetlenül bejuthattak a döntőbe. Az A csoportban a németek regnáló olimpiai bajnoka, a nem mellesleg vb- és Eb-címvédő Robert Harting nem vacakolt sokat, elsőre 67,01 métert dobott, de a pekingi ötkarikás játékokon győztes észt Gerd Kanternek is elég volt egy kísérlet, amely után 65,79-nél landolt a diszkosza. Kővágó 59,72-vel nyitott, ami semmit sem ért volna, a második sorozatban azonban 61,14-re javított, és ezzel feljött a hatodik helyre. A harmadik kísérlete érvénytelen lett, de a hatodik helyét megtarthatta, és kezdhetett drukkolni, hogy a B csoportból legfeljebb hatan dobják túl. „Ilyeneket szoktam dobni az első három sorozatban, de ennél azért jobb formában vagyok” – nyilatkozta tömören Kővágó Zoltán az MTI tudósítójának.
A 2000-ben és 2004-ben olimpiai bajnok, immár 42 éves Virgilijus Aleknának viszont nem kellett rágnia a körmeit, mert 59,35-tel a tizenkettedik helyen zárt. Lemondhatott a finálés szereplésről a horvát színekben versenyző, 36 éves Varga Roland is, aki 2001-ben még a magyar válogatott tagjaként volt vb-hetedik. Ezúttal 59,94 méterrel tizedik lett a csoportban.