Az Eb-n csütörtökön még nem egészen úgy alakult a férfi kalapácsvetés selejtezője, ahogy reméltük. A világranglistát 82,49 méterrel vezető Pars Krisztián az A csoportban 74,44-es dobással kezdett, majd két érvénytelen kísérlete volt, így nem tudta teljesíteni a 75 méteres kvalifikációs szintet, és a csoportjában csupán ötödik lett. A Letzigrund Stadionban ezután a B csoportban szerencsére csak négyen dobtak nagyobbat olimpiai bajnokunknál, aki így a kilencedik helyen bekerült a tizenkettes döntőbe. Ám amíg ez kiderült, feszült várakozással telt az idő számára.
A világranglistán Pars Krisztián mögött a regnáló világbajnok lengyel Pawel Fajdek áll 82,37-tel – Pars tavaly a moszkvai vb-n ezüstérmes lett –, s mivel kontinensünkről kettőjükön kívül idén senki más nem jutott 80 méter fölé, előzetesen páros meccsre volt kilátás az aranyért. Az európai ranglista harmadik helyét a fehérorosz Pavel Krivickij foglalta el 79,21-gyel. Mindazonáltal a döntő mezőnye igazán parádés volt, Pars mellett további két olimpiai bajnokkal: a szlovén Primoz Kozmust 2008-ban, Pekingben, a lengyel Szymon Ziolkowskit még 2000-ben, Sydney-ben koronázták meg, de az Eb előtt idén csak 77,44 méterig, illetve 76,58-ig jutottak. S amit még rögzíthettünk: címvédőként Pars állt a dobókörbe, a 2012-es Eb-n Helsinkiben pedig 79,72 méter is elég volt az elsőséghez.
Kozmus a döntő első dobójaként rögtön megjavította az idei legjobbját, de csak egy centivel, 77,45-re, Ziolkowski 75,71-gyel nyitott, Fajdek pedig belevágta a kalapácsot a hálóba. Pars 78,11-ig hajította a szert, az élre állt, és mivel ő volt az utolsó dobó, vezetett is az első kör után. Ám a másodikban Fajdek 78,48-at dobott, immár nála volt az előny. Versenyzőnk második dobásánál a kalapácsa nyele hozzáért a hálóhoz, de így is 78,45-öt ért el, azaz három centivel szorult a szemüveges, szakállas lengyel mögé. A bronzérmes pozíciót Kozmus foglalta el, aki időközben egy centit javított (77,46), s azzal kiegyeztünk, ha ebben az ütemben araszol előre.