Lavinák, kőzáporok, 50 fokos hőingás

A csúcstámadás ugyan nem sikerült, de Suhajda Szilárd és Varga Csaba majdnem történelmet írt, és már annak is örülhet, hogy visszatért a K2–ről.

„Nyolc-tíz kiló lejött rólam a hegyen. Ilyenkor eltart egy-két hónapig, amíg regenerálódik az ember.” Suhajda Szilárd a napokban érezett vissza a K2-expedícióról, melynek Varga Csabával vágott neki június 17-én. A klasszikus, Abruzzi-nyomvonalon próbáltak feljutni a 8611 méter magas hegyre, melyről az alpinisták negyede soha nem tér vissza.

Suhajda nehezen szokta meg az itthoni kánikulát, bár mint mondja, a pakisztáni alaptáborban is gyakran szökött 30 fok fölé a hőmérő higanyszála. A sátorban még ennél is nagyobb volt a forróság, pár órával később viszont már havazott. Néhány száz méterrel feljebb –20 fokban kellett mászniuk, a 40-50 celsiusos napi hőingás pedig alaposan megviselte a szervezetet.

Hogy csalódott-e a csúcstámadás elmaradása miatt? Nem, legalábbis nem annyira, mint a Gasherbrum elmaradt meghódítása után. „Három éve hónapokig tartott, míg teljesen túltettem magam a sikertelen próbálkozáson, most egészen mást érzek. Az időjárás és a hatalmas mennyiségű csapadék lehetetlenné tette a csúcstámadást, így inkább annak kell örülnünk, hogy sikerült épségben lejönnünk a hegyről” – véli a békéscsabai mászó, aki civilben egy esztergomi általános iskolában tanít angolt.

Ahogy közeledtek július végéhez, minden napra jutott egy rossz hír, egyre bizarrabbá vált a helyzetük. Egy lavina elvitte a 3-as táborban hagyott felszerelésüket, a leérkező csoportok és a serpák több tagja pedig megsérült. A Broad Peaken eközben életét vesztette egy pakisztáni hegymászó, egy lengyel fiatalembert pedig, aki Suhajdáék közeli ismerőse volt, síelés közben sodorta be a Gasherbrum egyik hasadékába egy lavina. „Bennem igazából akkor volt félelem, amikor a sátorban kellett várakoznunk, a felettünk lévő részeken pedig egyre több hó esett, ami bármikor ránk zuhanhatott volna. Mászás közben már kizárólag a feladatra és az élvezetre koncentráltunk, az már inkább izgalmas volt, mintsem aggodalommal teli” – magyarázza, és azért hozzáteszi: volt olyan, hogy az utolsó pillanatban ugrottak félre a lehulló kődarabok elől.

Suhajda Szilárd és Varga Csaba tavaly együtt mászta meg a 8051 méter magas Broad Peaket, de a K2 egészen más dimenzió. Nem csupán a plusz 600 méter miatt, hanem azért is, mert egészen más mászási technikával kell haladni az utóbbin. A Broad Peaken a havas lejtők dominálnak, míg a K2 tele van meredek sziklafalakkal, melyek rendkívüli időjárási körülményeknek vannak kitéve, így a rajtuk lévő kőzet gyorsabban erodálódik, aprózódik, ezért gyakoriak a kőhullások. A magyar páros is ezt tapasztalta.

Ennek ellenére az akklimatizációs túráik remekül sikerültek, az 1-es és a 2-es tábor után, a mintegy 7400 méter magasan lévő 3-as táborban az összes mászó közül egyedül ők tudtak fent tölteni két éjszakát. „Ezért meg is kaptuk a dicséretet a többiektől, többek között Mike Horntól, aki az egyik legtapasztaltabb alpinistának számít a magashegyi mászók között. Éppen emiatt volt elkeserítő látni a félelmet az arcán, amikor rosszra fordult az idő és lejöttek az egyik akklimatizációs mászás után az alaptáborba. Mike azt mondta, van még néhány terve az életben, nem akar felmenni meghalni. Itt vált számunkra is végleg világossá, hogy nem igazán maradt esély megindítani a csúcstámadást.”

A békéscsabai hegymászó nem szívesen mesélt róla, de az egyik hatalmas lavina emberi maradványokat is lesodort a hegyről, az alaptábortól félórányi járásra találták meg őket. Az áldozatok még tavaly maradtak fent a hegyen. A magyarok ottléte során leomló első lavina egyébként egy 800 méter hosszú, 4 méter vastag hófalat szakított le, elképzelni is nehéz, mekkora tömeg zúdult le a hegy lábához. A serpáknak négy nap sem volt elég, hogy kiássák a hólepel alól a sátrakat.

Suhajda Szilárd a hajnalokra emlékszik vissza legszívesebben, amikor a tiszta időben csodálatos látvány tárult a szemük elé mászás közben. Szívesen újra átélné azokat a pillanatokat, így biztos benne, hogy visszatér még a K2-re. „Addig is az itthoni barátokkal fogunk szikla- és jégmászni, minden bizonnyal az Alpokban.”

Varga Csaba kis túlzással hazajár Pakisztánba, a mostani volt a harmadik expedíciója az országban. A Broad Peak előtt ő a Gasherbrum II-re (8035 m) is felkapaszkodott, így helyszíni tapasztalatban nem volt hiány. A néhány kilós súlyvesztést inkább humorral közelíti meg: „inkább zsír jött le rólam, szóval örülök a fogyókúrának”.

Az alpinista Nagyváradon él, építészmérnökként saját vállalkozása van, így jobban be tudja osztani idejét, jut idő a tréningezésre is a Kárpátokban. Itt is vannak nehezebben mászható csúcsok, de technikailag természetesen nem érnek fel a K2-höz. „A hegy magas szintű mászási technikát igényel, ezért is volt különleges számomra. Ha visszagondolok az elmúlt hetekre, kizárólag a pozitív élmények jönnek elő. A 3-as táborig minden a tervek szerint alakult, hogy utaljak a saját szakmámra is, mérnöki pontossággal tartottuk a menetrendet. Mentálisan és fizikailag is topon voltunk. Éppen ezért úgy gondolom, hogy ha olyan időjárást fogtunk volna ki, mint tavaly a Broad Peaken, akkor nagyon jó eséllyel vágtunk volna neki a csúcstámadásnak. Sajnos nem sikerült. Szilárd is visszatérne szívesen, én is így vagyok vele, de hogy mikor lesz rá idő és pénz, ezt még nem tudom megmondani.”

A fix kötelek kihelyezésében a magyar párosnak nem kellett részt vennie, de ennek nem a lustaság volt az oka. Vargáék egy spanyol csapattal karöltve felcipeltek magukkal 400-500 méternyi kötélzetet, amit ki akartak feszíteni, de az egyik kereskedelmi mászócsapat serpái már elkezdték kirakni a sajátjukat, és végül a maradékot is ők rögzítették.

Suhajdához hasonlóan Varga Csaba sem riadt meg a kőhullásoktól, és az olykor szinte függőleges sziklafalaktól sem hűlt el, sőt. Ezek a részek tetszettek csak neki igazán. „A 2-es és a 3-as tábor között voltak talán a legkeményebb szakaszok, folyamatosan estek a kődarabok, és rendkívül meredek sziklákra kellett felkapaszkodnunk. Egy rossz mozdulat, és több száz métert zuhantunk volna. Rendkívül élvezetes volt itt mászni.”

A magyar duó egy spanyol csapattal került a legjobb kapcsolatba az alaptáborban, ők a 3-as táborba is velük tartottak, de nem aludtak fent. A Mike Horn vezette svájci csapattal is gyakran beszélgettek, a pozitív hozzáállásukból mindig erőt tudtak meríteni Vargáék.

Hogy mit hoz a jövő, azt még a nagyváradi hegymászó sem látja pontosan. Az Alpok őt is vonzza, de a Kárpátok neki közelebb van, oda így minden bizonnyal sűrűbben fog járni továbbra is. A Királykő, a Fogarasi-havasok vagy épp a Bucsecs kitűnő edzőterep, mind alkalmas a komolyabb szintű sziklamászásra. Aztán pedig majd egyszer irány újra Pakisztán, Vargának ez már lassan tényleg hazai pálya.