Úgy tűnik, egyre több pilótaülés fogy el a jövő évi F1-es világbajnokság mezőnyében. Nemrég a Belga Nagydíjon szenzációsan vezető és majd két év után ismét dobogóra álló Romain Grosjean jelentette be, már eldöntötte, hol folytatja a pályafutását. Noha szerződés köti a franciát a Lotushoz, sokan készpénznek veszik, hogy a GP2 korábbi bajnoka elhagyja mostani csapatát, és a jövőre debütáló Haas-istálló versenyzője lesz. Maga Grosjean ugyan nem nevezte meg 2016-os csapatát, ám kijelentette, a Haas egy megfelelő opció a számára a 2016-os évre.„Azt hiszem, az egyetlen dolog, amit elmondhatok a döntésemmel kapcsolatban, az az, hogy már meghoztam. Minden tiszta a fejemben; már tudom, mi fog történni a jövőben, viszont ennél többet nem mondhatok önöknek” – ködösített Grosjean a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) mai hivatalos sajtótájékoztatóján. Érdekesség, hogy a francia pilóta most váltana F1-es pályafutása során először csapatot, ugyanis eddig kizárólag az enstone-i alakulatot erősítette.
Magyar Péter volt barátnője szerint kisfia jövőjével is fenyegette őt Magyar Péter