A magyar válogatott először talán akkor nyerte meg az Eb-döntőt, amikor a kezdés előtt összekapaszkodtak a lányok a medence partján. Mosolygós arcokat, felszabadult tekinteteket lehetett látni. A mieink egyszerűen egy jó meccset akartak játszani a világ egyik legjobb csapatával, és persze revansot akartak venni a nyitó csoportmeccsen elszenvedett megalázó vereségért.
Antal és Kisteleki bődületes bombagóljaival nyitottunk, Megens közészúrt egy találatot. Ahogy óhajtottuk a finálé előtt, Gangl ott vette fel a fonalat, ahol Olaszország ellen az elődöntőben leejtette.
A játékvezetők nem spóroltak a kiállításokkal és a kontrákkal, fél percenként harsant a síp valamelyik miatt. Bujka ötméteresével egy lépéssel még mindig a hollandok előtt jártunk, de nem sokig: Genee beindult, és második góljával már náluk volt az előny (4–5).
Bujka Barbara férfiakat megszégyenítő erővel és sebességgel forgatta be védőjét pár másodperccel a szünetet követően, és elemi erővel vágta a kapuba a labdát (5–5)! Takács közeli lövésével egy perc múlva már nálunk volt az előny. Innentől egyértelműen látszott, hogy az a csapat fog nyerni, amelyik hatékonyabban lövi be a fórokat, és több emberhátrányt tud kivédekezni.
7–7-tel fordultunk az Eb-döntő utolsó negyedére. Bíró Attila a finálét megelőzően hangsúlyozta, döntő lesz a blokkok száma, Eb-trófeát érhet a jó védekezés. A végén pedig a lányok nem spóroltak a mentett lövésekkel, Gangl előtt kézerdő magasodott, a hollandok pedig láthatóan elbizonytalanodtak az utolsó percekben.
Tóth Ildikóban viszont cseppnyi izgalom sem volt: kétszer került hozzá a labda centerben és kétszer mattolta a világ egyik legjobb kapusának számító Aarts-ot (9–7). Az elsőnél még csak reméltük, a másodiknál már ordítottuk: MEGVAAN! Lepörögtek a másodpercek, a kispad pedig ruhástul magával rántotta a mélybe Bíró Attilát.
2001 után nyert újra Európa-bajnokságot a magyar válogatott, hosszú volt a böjt. Hol van már a vb 9. hely tavalyról. Van helyette Eb-arany, és persze riói kvóta, kvalifikációs torna nélkül!