Csipes Tamara a szolnoki tájékoztató verseny első napján megnyerte a K–1 500 méter fináléját. Nem is akárkit utasított maga mögé, a szám olimpiai címvédőjét, Kozák Danutát, aki azonban már tavaly leszögezte: elsősorban Szabó Gabriellával alkotott párosukra koncentrál, ebben a versenyszámban szeretne kijutni és természetesen nyerni a riói játékokon.
„Igen, a páros a fő számom, de ez a döntő és ez a vereség megmutatott egy-két hiányosságot. Például a rajtomon még van mit javítanom. Nem vagyok elkeseredve, mert nagyon jó időszakot tudunk magunk mögött Gabival, akivel nemrégiben tértünk haza a floridai edzőtáborozásból. Küzdök még az átállással, ezért most egy kicsit nehézkesebb minden – magyarázta Kozák Danuta.
Csipes Tamara azonban kicsattant a jókedvtől. Az elmúlt időszakban egyáltalán nem állt a sajtó rendelkezésére, most azonban szívesen beszélt sikeréről. Hiszen, mint mondja, jó úton halad, és bár ez a verseny csak tájékoztató volt (nem is indult Kárász Anna, Fazekas-Zur Krisztina és Kovács Katalin sem), reméli, hogy a válogatón is bele tud szólni az elsőség sorsába.
„Az eltiltásom miatt tavaly nagyon el voltam keseredve, de most utólag azt mondhatom, hogy jót tett nekem a kihagyás, a pihenőidő. Ennek köszönhetően szeptemberben úgy tudtam elkezdeni a munkát, mintha tavasz lenne. Jó irányba halad a felkészülésem, a stílusom technikailag rendben van, és van kedvem, erőm a munkához. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez a verseny csak tájékoztató, de azért ez a győzelem jó visszaigazolás az egyest és a párost illetően is” – magyarázta Csipes Tamara.
Férfi K–1 1000 méteren a tavaly szintén eltiltott Dombvári Bence diadalmaskodott, K–2 200 méteren a világbajnoki címvédő Tótka Sándor, Molnár Péter nyert. Bár Dudás Miklós doppingeltiltása miatt úgy tűnik, igazi riválisai nem lesznek itthon Hüvös Viktor tanítványainak, Molnár a szövetség honlapjának adott interjújában megjegyezte az ügyről: „Most annyi történt, hogy elvesztettünk egy nagyon jó sprinterkajakost erre a szezonra, de ettől még lesznek kihívóink. Mi akkor leszünk nyugodtak, ha ott lesz a repülőjegy a kezünkben, és rajta ülünk a Rióba tartó repülőgépen. Ezért tesszük a dolgunkat, dolgozunk keményen, hiszen semmi sem könnyű, semmi sem a mienk. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy világbajnoki címvédő párosnak, egy olyan párosnak, amely Rióban el akar érni valamit, nem szabad, hogy idehaza gondja legyen.”