A viadal honlapja szerint a selejtezőből a főtáblára jutott, a világranglistán 212. Fucsovics 5:3-ra elhúzott és a játszmáért adogatott, ám a 83. helyen rangsorolt rivális fordított, és 56 perc alatt szettelőnyhöz jutott.
A folytatásban a korábban hat ATP-tornán győztes, 2014 júniusában még világranglista-tizedik Gulbis irányított, ám 3:2-es vezetése után Fucsovics visszabrékelt, és végül 6:4-gyel egyenlített.
Az utolsó szett elején Fucsovics elvette ellenfele adogatását, majd már 5:0-ra is vezetett, végül 2 óra 5 perc után nyert. A lett 2014-ben csak az elődöntőben kapott ki Novak Djokovictól a Roland Garroson.
A magyar játékos a 32 között az első fordulóban erőnyerő, nyolcadik helyen kiemelt szerb Viktor Troickivel találkozik.
Eredmény:
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Fucsovics Márton – Ernests Gulbis (lett) 5:7, 6:4, 6:1