Aranyérmes Hosszú Katinka 400 méter vegyesen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Jakabos Zsuzsanna ugyanebben a számban harmadikként csapott célba. Bernek Péter bronzérmes 400 m gyorson.

MTI
2016. 05. 16. 17:52

A hétfő esti programban Hosszú Katinka, Burián Kata, Cseh László és Balog Gábor is bejutott a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság keddi döntőibe.

Férfi 100 méter háton elődöntős futamában Balog Gábor 54.20 másodperces idejével a negyedik helyen csapott célba, ezzel összesítésben a hetedik helyen jutott a keddi döntőbe. Ugyanitt Földházi Dávid egyéni csúcsát közel három tizeddel megjavította ugyan (55.35 mp), nyolcadik helye azonban nem ért továbbjutást, s így összetettben a 16.-ként zárt.

Női 200 méter háton Hosszú Katinka nagyjából negyed órát pihenhetett a 400 méter vegyesen aratott győzelmét követően, ennek ellenére könnyedén utasította maga mögé a futamában résztvevőket, ugyanakkor 2:09.98 perces idejével „csak” a harmadik helyről várja majd a finálét. Az őt megelőző futamban indult Burián Kata, aki 2:10.83 perces idejével egyrészt összesítésben a negyedik helyen került a döntőbe, másrészt 23 századra megközelítette az olimpiai A-szintet.

Férfi 50 méter pillangón Cseh László, a szám vb-bronzérmese 23.57 másodperccel futamában a harmadik lett, összesítésben pedig a negyedik legjobb idővel került a döntőbe.

„Már jobb volt, mint délelőtt, de még nem érzem a vizet. Ez azt jelenti, nem érzem azt, hogy igazándiból haladnék. Mindegy, ezen még dolgozunk, holnapra jobb lesz” – nyilatkozta a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalának a 12-szeres Európa-bajnok klasszis.

Férfi 100 méter mellen Financsek Gábor 1:01.46 perces teljesítménnyel futamában a hetedik lett, összesítésben pedig a 13. helyen végzett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.