Csak a Bajnokok Ligájáról – szögezte le Kim Rasmussen, a CSM Bucuresti edzője, amikor a kézilabda-BL hétvégi, budapesti négyes döntőjét felvezető sajtótájékoztatón odaléptünk hozzá, hogy néhány kérdést feltennénk az egyik magyar napilaptól. Sejtette, hogy miről faggatnánk.
Néhány hete látott nyilvánosságot a román és a hazai sajtóban, hogy a 44 éves dán tréner a magyar szövetség egyik jelöltje a női szövetségi kapitányi posztra. Néhány napja a Handball-planet.com nevű szakmai oldal pedig közölte, Rasmussen nyáron abbahagyja a munkát a lengyel női válogatott élén, amelyet hat éven át vezetett, és kétszer is eljutott vele a világbajnoki elődöntőig (tavaly decemberben a magyar válogatotton keresztül), igaz, az olimpiai kvótaszerzés végül nem sikerült.
Az említett kézilabdás honlap lengyel forrásokra hivatkozva azt is megírta, Rasmussen elfogadta más nemzet szövetségének ajánlatát. Mindenesetre a BL-ről kezdtünk el beszélgetni.
„Ha meg kell nevezni egy favoritot, akkor az a Podgorica, hiszen nem változott a csapata, és tavaly megnyerte a Bajnokok Ligáját. Nagy esélye van a végső győzelemre a Győrnek is, számunkra pedig a Vardar Szkopje legyőzése is komoly kihívást jelent az elődöntőben. Rendkívüli játékosok alkotják, de mi is egyre jobbak vagyunk, közel ötven százalék az esélyünk. A szerencsére is szükség lesz. Az feltétlenül jó a kézilabda világának, ami most Budapesten történik, hiszen a világ legjobbjai kilencvenkilenc százalékban itt vannak most a négyes döntőben”
– mondta Kim Rassmussen. Áttértünk ezek után a saját jövőjére, mármint a klubcsapatánál.
„Nincs még megállapodás erről Bukarestben, a négyes döntő után tárgyalunk róla. Most csak kizárólag a hétvégi két meccsre koncentrálunk.”
Ha a szakember Bukarestben marad, az a magyar szövetség elvei szerint kizárja a lehetőségét, hogy női válogatottunk szövetségi kapitánya legyen. Az év elején bejelentett elvek szerint ugyanis a kapitánynak életvitelszerűen Magyarországon kell töltetnie az időt.