A világbajnokság egyik legnagyobb felfedezettjének tartják az 1998 áprilisában született finn Patrik Lainét, aki hat ponttal vezeti a vb kanadai táblázatát, miután Fehéroroszország és Németország ellen is két-két gólt és két asszisztot szerzett. Ezzel a teljesítménnyel meg is döntötte Jaromír Jágr 26 évvel ezelőtt felállított csúcsát, aki a felnőttek között U18-as vb-játékosként tíz mérkőzésen 3 gólt és két passzt jegyzett. A finn élvonalbeli Tappara játékosa pályára lépett a decemberi junior-világbajnokságon is, hét találatával természetesen bezsebelte a gólkirályi címet, és sokan már az NHL 1/1-es draftjaként emlegetik, bár a szakértők szerint még van versenyfutás közte és az amerikai Auston Matthews között. A finn Ilta-Sanomat című újság egy másik finn hokilegendát, a 2014-ben visszavonult Temu Selännét faggatta az utódról, aki nyilvánvalóan meghatározó játékosa lesz majd a mai, Magyarország elleni összecsapásnak is.
– Laine sokkal összetettebb játékos, mint annak idején én voltam, főleg a mentális tényezők miatt. Jó fegyvere a finn csapatnak, hiszen remek játékszervező, emellett 160 km/órás a lövőereje, én csak 136 km/órára voltam képes annak idején. Ráadásul hihetetlen pontosak a lövései. Nekem ezt a hiányosságot a játék más területén kellett kompenzálnom – vélekedett Selänne, aki hiszi, hogy Laine jövőbeni NHL-es jártasságából csak profitálhat majd a finn válogatott.
Patrik Laine csapata, a Tappara Tampere sorozatban három ezüstérem után 2016-ban győzedelmeskedett a Finn Ligában. A hatodik mérkőzésen 2–1-re nyertek a HIFK ellen, természetesen az első gólt Laine szerezte, aki a rájátszás 18 mérkőzését 10 góllal és 15 ponttal zárta, és el is nyerte a legértékesebb játékosnak járó Jari Kurri-kupát.
– Egy igazi szörnyeteg volt – vélekedett csapattársáról a kanadai születésű, de az olasz válogatottat erősítő Nick Plastino. – Egyértelműen a legjobb játékos a jégen, mindegyik csapat szeretné megszerezni.
A hétfőn 3–2-es finn győzelemmel zárult Finnország–Egyesült Államok találkozót sokan Laine és Matthews különcsatájaként is emlegették, és bár egyikük sem szerzett gólt, nem kérdéses, hogy a kivételes képességű fiatalok az első kettőben lesznek az NHL júniusi buffalói draftján. És hogy kik lesznek az igazi győztesek? A csapatok, amelyek draftolhatják őket – elsőként a Toronto Maple Leafs, másodikként pedig a Winnipeg Jets.