Maradt a nyolc riói kvóta

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Véget ért a birkózók utolsó kvótaszerző versenye is, nyolc magyar lesz ott Rióban.

B. M. L.
2016. 05. 09. 12:23

– Biztosan van válasz arra a kérdésre, hogy miért nem tudtam kiharcolni a riói részvételt. Sajnos fejben dőlt el minden. A végén talán már én sem hittem magamban – mondta Barka Emese.

Edzője, Ritter Diletta szerint pár hónapja azt lehet tanítványán látni, hogy kiüresedett, nem szívvel-lélekkel birkózott. Azt tanácsolta az 58 kilós versenyzőnek, most egy darabig, úgy másfél hónapig a szőnyeg közelébe se menjen, és ha az újrakezdésnél újra visszatér belé a tűz, akkor van értelme a folytatásnak.

Az utolsó verseny lezártával már Isztambulban teljes lett tehát a birkózók olimpiai mezőnye, ahol, mint korábban írtuk, nyolc magyarnak is helye van. Komáromi Tibor szövetségi alelnök úgy véli, mindhárom szakág jól teljesített, de azért akad benne némi hiányérzet.

– Abban reménykedtem elsősorban, hogy ezeken a kvalifikációs tornákon fejben össze tudják rakni magukat a versenyzők, mert az egy dolog, hogy milyen munkát végeztek, hol edzőtáboroztak, sikerült-e a fogyasztás, viszont egyedül nekik kell, kellett lelkileg, akarattal felkészülni arra a küzdelemre, amelynek a tétje Rió. De ne tűnjek elégedetlennek, hiszen nyolc emberrel jobb esélyeink vannak, mint Londonban voltak, ez egyértelmű, de a végső következtetéseket persze majd az év végén kell levonni – fogalmazott a szövetség honlapján Komáromi.

Zárszóként elmondhatjuk tehát, birkózóinknak immár nyolc, és reméljük, a kvótákból érmek születnek majd a riói olimpián.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.