A vendégek főként a második félidei teljesítményüknek köszönhetően diadalmaskodtak, Russell Westbrook 27 pontjából 24-et a nagyszünet után szerzett, emellett volt 12 gólpassza, 6 lepattanója és 7 (!) labdaszerzése is. Kevin Durant 26 ponttal és 10 lepattanóval járult hozzá a Thunder sikeréhez.
Érdekesség, hogy a Golden State 13 ponttal vezetett a félidőben, ebben az idényben 37 olyan mérkőzése akadt az oaklandi együttesnek, amikor két számjegyű előnye volt a nagyszünetben, de most először kapott ki.
A hazaiaknál az alapszakasz legértékesebb játékosának (MVP) választott Stephen Curry 26 pontot szerzett, valamint – a rájátszásban karriercsúcsot jelentő – 10 lepattanót gyűjtött, és volt 7 gólpassza, azonban ugyanennyiszer adta el a labdát. Curry ráadásul az utolsó negyedben hat dobásából mindössze egyet értékesített.
Emellett egy rekordot is megdöntött, ugyanis sorozatban 45 rájátszásbeli mérkőzésén szerzett legalább egy triplát. Ez a csúcs korábban Reggie Miller nevéhez fűződött.
Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 102-108
A párharc állása: 1-0 az Oklahoma City javára.