Néhány nappal ezelőtt még alig akadt volna olyan kosárlabda-rajongó szerte a világban, aki ne arra tette volna fel a pénzét, hogy a címvédő Golden State Warriors az alapszakasz után a nagydöntőt is simán megnyeri az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA). Steve Kerr csapata ugyanis 3:1-re vezetett a Cleveland Cavaliers ellen, és hazai pályán készült bevinni a döntő csapást. Azonban a LeBron James vezette Cleveland a végveszélyben megtáltosodott, és azóta mindkét meccset – mondhatni simán – megnyerte, így kiegyenlített, azaz készülhet mindenki a hétfő hajnali mindent eldöntő hetedik csatára.
Egy biztos, a Cavaliers sztárjai nagyon elkapták a fonalat, hiszen LeBron James egymaga 41-41 pontot dobott az utolsó két meccsen. Legutóbb a clevelandiek már a félidőre elintéztek a címvédőt, hiszen a 31-11-es első negyed után 59-43-mal vonulhattak pihenőre, és ha nincs a Warriors soraiban Stephen Curry, akkor a vendégek hatalmas verésben részesültek volna. A Warriors Curry tripláinak köszönhetően elkezdte a felzárkózást, a harmadik negyed végére egy 10-0-s rohammal kilenc pontra felzárkóztak (80-71). Ám az utolsó negyedben előbb Curry kipontozódott, majd LeBron James nagyon elkapta a fonalat, és zsinórban elért 18 pontjával végképp lezárta a meccset, melyet a Cleveland végül 115-101-re nyert meg.
Egy biztos, bármelyik csapat nyeri a mindent eldöntő hetedik összecsapást, történelmet ír. Ha a Golden State Warriors, akkor azért, mert még sosem győzött címvédő úgy, hogy az alapszakaszt is megnyerte. Ha a Cleveland, akkor azért, mert még senki sem tudott bajnok lenni 1:3-ról fordítva.