Szigeti vízi parádé: Varga Dénes ezúttal a pozitív hős lett

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Szolnok látványos játékkal szerezte meg a bronzérmet a vízilabda-BL-ben.

Arday Attila
2016. 06. 04. 19:16

Fordulás után Prlainovic egalizált fórból, Varga Dénes fantasztikus csuklómozdulata egy félig ejtett lövéssel újra előnyt hozott, egy rövid időre. Nagy Viktor kapujának gólvonalán ugyanis valahogy átvánszorgott a labda egy centerkísérlet nyomán. Csakhogy az előző nap negatív hőse, Varga Dénes nagyon belejött, egy megúszás után nehéz szögből lőtt gyönyörű gólt a hosszúba, a kapus hóna alatt. Emberelőnyből Younger pattintott a rövid felsőbe, újra kettő volt a Szolnoknak. Egy pompás gyors ellentámadás után megint Varga Dénes volt eredményes, ziccerből annyi ideje volt, hogy a kapus karjai fölött szétlője a hálót, kicsit talán dühében is az előző nap miatt. Ekkor már a fiatalabb Varga háromnál tartott, akárcsak a szolnoki előny.

Biztató volt az utolsó negyed előtt a helyzet. Mandic bal keze szépített a Pro Reccónak. Varga Dániel ötméteresből növelte újra az előnyt háromra. A büntetőt centerből kiharcoló Mezei Tamás is betalált ballal, amikor az olaszoktól elvették a labdát, és kettesben találta magát a kapussal egy gyors visszatámadás után. Filipovic háromra visszazárkóztatta a reccóiakat, ez a balkezesek időszaka lett így, nem a magyar balsorsé. Kis Gábor is beköszönt centerből, valahogy becsúszott a labda. A Szolnokot háromezren ünnepelték az utolsó percben, végül 11-7-re nyert a magyar bajnokcsapat..

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.