Pechszéria után hozott sikereket a kajak-kenuban az új kapitány első vb-je

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Kopasz Bálint kezére ráesett a hajója, s erre ráment az 500 méteres versenye.

MTI
2017. 08. 28. 7:38

A pozitívumok között kiemelkedő teljesítménynek nevezve elsőként a K-2 1000 méteren negyedik Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert duó helyezését említette a szövetségi kapitány; szerinte nagyon kicsit múlott, hogy a kettős nem lett bronzérmes.

A női négyes produkciója is hihetetlen teljesítmény, főleg azok után, amik megelőzték a sikerüket – utalt Medveczky betegsége és a Takács Tamara, Vad Ninetta duó párosbeli gyengébb eredményére. „Úgy gondolom, ez a győzelem egyértelműen Csipes Ferenc zsenialitásának köszönhető. A három nap alatt levette a lányok válláról a terhet, és profin kezelte a kialakult helyzetet.”

Hüttner hangsúlyozta még, hogy Kopasz Bálint is nagyot nőtt a szemében, mert sokkoló pénteki kézsérülése után fel tudott állni, és odaállt az 500-as középfutamhoz, majd később a B döntőhöz és az 1000 méteres A fináléhoz is, utóbbiban végül egy értékes ötödik helyet szerzett.

„Szerintem ez minden sportemberi teljesítményt felülmúl”

– fogalmazott.

Saját szerepéről Hüttner Csaba azt mondta, az első évét kapitányként tanulóévnek fogta fel, ezzel együtt a versenyzők eredményességben – leginkább az Eb-n – túlszárnyalták a várakozásait, ő pedig tudja, hogy milyen hibákat követett el, ezeket igyekszik kijavítani. „Az idei év volt az első lépcsőfok, a következő még jobb lesz” – jelentette ki a szakvezető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.