Bravúros idegenbeli győzelemmel továbbjutott az Atomerőmű KSC Szekszárd a női Európa Kupa nyolcaddöntőjéből, miután a szerdai visszavágón tíz ponttal legyőzte a lengyel Sleza Wroclaw együttesét.
Az NB I tabelláját veretlenül vezető szekszárdiak múlt csütörtökön 77-72-re kikaptak otthonukban az EK-ban eddig százszázalékos lengyelektől. A visszavágón bátor támadójátékot nyújtott a vendégcsapat, így végig megvolt az esélye a továbbjutásra. A kiegyenlített találkozó hajrájában aztán sikerült meglépnie az Atomerőműnek.
A szekszárdi csapatban Bálint Réka 17 ponttal a legeredményesebb játékosnak bizonyult, Krnjic Sara 14 pontja mellett 11 lepattanót szerzett, Teja Oblak pedig 16 pontot szerzett és 11 gólpasszt adott.
A női kosárlabda-Euroliga 11. fordulójában a Sopron hazai pályán huszonhat ponttal nyert a francia ESBVA-LM együttese ellen, ezzel ő is továbbjutott csoportjából a negyeddöntőbe.
A Lille 4/6-os győzelmi mutatóval, míg a magyar bajnok 6/4-gyel várta a szerdai mérkőzést, és utóbbi négy éve nem látott bravúrra készült: győzelem esetén ugyanis továbbjuthatott az alapszakaszból. Ehhez az ESBVA-LM gárdáját (4/6) kellett megvernie, ami novemberben már Lille-ben is sikerült (83-73).
Roberto Iniguez együttese kiegyenlített első negyedet követően a második játékrészben tudott meglépni riválisától, amelyet a harmadik felvonásban tíz pont alatt tartott. A soproniak győzelmét a nagyszünet után nem fenyegette veszély. A Sopron egy hét múlva a belga Castors Braine együtteséhez látogat.
A Szolnok és a Körmend is győzött hazai pályán a férfikosárlabda-Európa Kupa második csoportkörének második fordulójában.
A Szolnok 34 pontos győzelmet aratott a fehérorosz Cmoki Minszk felett, míg a Körmend úgy nyert a litván Nevezis ellen, hogy öt perccel a vége előtt még hétpontos hátrányban volt. A szakasz decemberi nyitókörében az Olaj kikapott a montenegrói Mornar Bar vendégeként, míg a vasiak a török Demir Insaat otthonában maradtak alul.
Az EK második szakaszából a négy csoport győztese és második helyezettje jut a 16 közé, ahol csatlakozik hozzájuk a Bajnokok Ligája nyolc kiesője.