– Régen túllépett a női futball a sportági törzsfejlődésnek azon a fázisán, amikor még azért kellett izgulnunk, hogy a kirúgásból sikerül-e eljuttatni a labdát a felezővonalig, vagy már a saját tizenhatosunknál földet ér a bőrgolyó – jegyzi meg mosolyogva Markó Edina.
– A szakma azt várta, hogy a franciaországi világbajnoksággal olyan robbanás következik be a női futballban, amely felnyitja az emberek, a nézők szemét, és ráirányítja a sportrajongók figyelmét a szakágunkra. Most, hogy az elődöntők következnek (az elsőt Anglia és az Egyesült Államok tegnap lapzártánk után vívta egymással – a szerk.), mindenképpen leszögezhetjük, hogy ha robbanás még nem is történt, de egyértelműen nézhető meccseket látunk, és a játékosok dinamikus lábereje lehetővé tesz olyan lövéseket, amilyenek korábban csak a férfiakra voltak jellemzők. Valaha mi autodidakta módon képeztük magunkat, manapság viszont már a női futball is tudomány.
Markó Edina felidézi, hogy annak idején ő is végigjárta ezt az utat, egykor egyfajta önszerveződő módon fejlődött a magyar női labdarúgás.
– Ég és föld, ha összehasonlítjuk a nyolcvanas-kilencvenes évek női futballistáit a maiakkal, akik már a sporttudomány valamennyi vívmányát felhasználják az egyéni fejlődésük érdekében – állítja a szövetségi kapitány. – Hogy vajon a franciaországi-e minden idők legszínvonalasabb női futballeseménye, azt nem tudom, mert a 2015-ös kanadai vb és a 2016-os riói olimpia tornája is fantasztikus volt, de hogy ott van a top háromban, az valószínű. Most már végérvényesen túljutottunk a fejlődésnek azon szakaszán, amikor a néző rácsodálkozott egy-egy tetszetős megoldásra, hogy jé, a nők ilyesmire is képesek a pályán. Itt az ideje, hogy úgy nézzünk egy női meccset, mint ahogy a férfiakét. Természetesen egyenjogúsításról addig nem beszélhetünk, amíg körülbelül százszoros a különbség a legjobb férfiak és a legjobb nők keresete között.
– A Lyon a sztárcsapat, a női futball Real Madridja, ahol a legjobbak futballoznak, például Marozsán Dzsenifer is. Ők hozzávetőleg 30 000 eurót keresnek havonta, míg Neymarék hárommilliót, tehát megvan a százszoros differencia. Persze Magyarországon még ettől is rettenetesen le vagyunk maradva, a magyar női labdarúgók még a legmagasabb szinten is legfeljebb félprofik, mert bár kapnak valamilyen juttatást, emellett vagy tanulnak, vagy dolgoznak, mert a futballból csak igen szűkösen tudnának megélni.
