Tegnap este Amszterdamban megtartották a 2021–2022-es Nemzetek Ligája sorsolását. A könnyen átláthatónak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető mérkőzéssorozatnak az a tétje, hogy a 2022-es katari világbajnokság pótselejtezőjének mezőnyébe a Nemzetek Ligájából a legjobb két csapat kerül be. A liga mérkőzéseit 2020. szeptember 3. és 2022. március 29. között bonyolítják le.
Előzőleg azonban vessünk egy pillantást a katari vb „normál” selejtezőire. A világbajnokságon 32 válogatott jogosult indulni, ebből egy hely – a rendezőé – foglalt, marad 31. Ebből a harmincegyből 13 Európáé – ebből is látszik, hogy a vb-re kijutni kontinensünkről majdnem kétszer olyan nehéz, mint kiharcolni a részvételt a 24 csapatos Európa-bajnokságon.
Az európai selejtezőkön 55 ország vesz részt. A csapatokat öt darab ötcsapatos és öt darab hatcsapatos csoportba sorsolják. A tíz csoportgyőztes kijut a világbajnokságra, az ugyanannyi második helyezett a második fordulóban – közkeletű elnevezéssel a pótselejtezőn – folytatja. A tíz második helyezetthez csatlakozik az UEFA Nemzetek Ligájából a két legjobb válogatott. Ezt a tizenkét együttest hat párba sorsolják, oda-vissza alapon megmérkőznek, majd a hat továbbjutót újabb három párba osztják, míg végül a három párosítás győztese kijut a világbajnokságra, azaz megvan az Európát képviselő tizenhárom nemzet.
Eddig minden pofonegyszerű, most jön a feketeleves.
A Nemzetek Ligájában is 55 ország indul, ezeket négy ligába (A, B, C és D) osztják. Az első háromban 16-16 csapat lesz, a harmadikban csak hét. A ligák erősorrendben követik egymást az UEFA-koefficiensek szerint, Magyarország a B, azaz a második legerősebb ligában szerepel.
Az A, B és C ligában négy-négy kalap van, a D-ben csak kettő. Marco Rossi válogatottja a B ligában a negyedik kalapban volt, Izrael, Bulgária és Románia társaságában, azaz ezeket nem kaphatta meg ellenfélül. Elvileg csupa régi ismerősből (Wales, Finnország, Szlovákia) álló csoport is kialakulhatott. Mivel egy csapat két jogon nem juthat ki, ezért azok az országok, amelyek a hagyományos selejtezőn kvalifikálnak a vb-re vagy csoportmásodikként ott lesznek a pótselejtezőn, már nem jönnek számításba.