– Rendkívül szomorú vagyok, sajnálom a szurkolóinkat – kezdte az értékelést a tapasztalt mester. – A játékosok kitették a pályára a szívüket, mindent, ami bennük volt. Több sebből véreztünk, még azokat a játékosokat is beraktuk a végére, akik nem voltak hadra foghatók. A végén a lécről a gólvonalra pattant a labda, azt mondják, nem volt benn, ezt el kell fogadnom, ezek szerint nem volt benn. Ilyen idegállapotban nehéz küzdeni, ezt meg kell mondanom. A játékban természetesen voltak problémák, már a bekapott gól előtt is kicsit tompák voltunk, hiányzott a szikra a játékunkból. Rendkívül csalódott vagyok, el nem tudtam képzelni, hogy kiesünk, de ez van, nincs mit tenni. Bevállaltam az érzelmi kötődés miatt, itt futballoztam, edzősködtem, kutyakötelességem volt elvállalni. Sajnos estek ki olyan játékosok, akiket nem tudtunk pótolni. A klub és a csapat jövőjéről nem tudok nyilatkozni, én erre a hat meccsre vállaltam a beugrást, az most lejárt. Azt mindenképpen le kell szögeznem, hogy ez volt életem legnehezebb, egyben legrosszabb meccse. Ami a lefújás utáni jeleneteket illeti, nyilván ilyenkor nehéz türtőztetni magukat a szurkolóknak. Érzelmek dúlnak bennük. Ha a bajnoki címnél berohannak, és azt eltűrtük, akkor most is el kell tűrnünk? Nem tudom. Nem egyszerű kordában tartani az érzéseket. Tény, már a gól előtt is bátortalanok voltunk, éreztem, hogy nyomja a játékosokat a tét. Nem Košický volt a hunyó a gólban.