Ahogy beharangozónkban is megírtuk, ezen a hétvégén rendezik az első fordulót a Premier League-ben. A hagyományos topcsapatok mellett érdemes odafigyelni a három feljutóra is. A másodosztály bajnokaként 16 év után tért vissza az élvonalba a Leeds United, amely 2001-ben még elődöntőt játszott a Bajnokok Ligájában. A másik két újonc Gera Zoltán két korábbi angliai klubja, a Championship ezüstérmeseként első osztályú jegyet váltó West Bromwich Albion és a Fulham, amely a rájátszásban érte el a célját.
Két csapatunknak Debrecen jelenti az utolsó esélyt Párizsra
A 3×3-as szakágban a nők és a férfiak is várhatóan telt ház előtt lépnek pályára a kvótáért.