A szakmai bizottság Szabó P. Szilveszter pályázatában különösen az intézmény humán és szervezeti hátterére, az innovációra, az etikai kódexre és a társulati szerződéses viszonyok rendezésére vonatkozó elképzeléseket értékelte. Ugyanakkor
több vállalást is túlzónak vagy megalapozatlannak talált: az évi négy bemutató és négyszáz előadás tervét például szakmailag irreálisnak nevezte, amely túlterhelné a személyi és műszaki állományt. A prózai előadások nagyszínpadi bevezetéséhez szükséges gazdasági hatásvizsgálatot is hiányolta. A
bizottság szerint ezek a hiányosságok megfelelő racionalizálással és gazdasági fegyelemmel korrigálhatók.
Csiby Gergely közösségi térré nyitná az Új Színházat
Az Új Színház leendő vezetője négy alkotótársával, Kopek Jankával, Dicső Dániellel, Király Dániellel és Milovits Mátéval közösen dolgozta ki pályázatát. A csapat nem a korábbi értékek teljes elvetését, hanem a meglévő hagyományok megőrzése mellett egy nyitottabb, sokszínűbb intézmény kialakítását tűzte ki célul.
Csiby Gergely és Kopek Janka a Papagenónak adott interjúban a pályázat egyik fontos alapvetéseként említette a „több emberséget”. Csiby szerint az elmúlt évek színházi ügyei is megmutatták, mennyire fontos, hogy világos keretek határozzák meg az együttműködést és az egymással való bánásmódot. Olyan munkahelyi környezetet szeretnének teremteni, ahol a művészi szabadság és a biztonságos munkavégzés egyszerre érvényesülhet.

























