Már a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt biztos volt, hogy a magyar labdarúgó-válogatott a harmadik kalapban kap helyet a katari vb-selejtezőjének december 7-i sorsolásán. Néhány válogatott számára azonban még ilyen szempontból is volt tétje az utolsó NL-fordulónak.
Ezek közé tartozott Oroszország, amely simán, 5-0-ra kikapott Szerbiában. A szbornaja ezzel nemcsak a feljutást bukta el a magyar válogatott ellen, hanem a selejtező második kalapját is, így potenciálisan nehezebb csoportba kerülhet, a mieinket viszont biztosan elkerüli.
Persze a kalapbeosztás nem szentírás a válogatottak erősorrendjére nézve, hiszen a második kalapban kapott helyet a Nemzetek Ligájában szintén a magyarok (és az oroszok) mögött záró Szerbia és Törökország, valamint a C ligába a törökökhöz hasonlóan kieső Szlovákia is.
Az első kalapból Dánia szerepelhet sokak kívánságlistáján, esetleg a 2018-as vb-ezüst után visszaeső Horvátország. A második kalapban viszont már bőven akadnak olyan csapatok, akik ellen az elmúlt hónapok eredményei alapján akár esélyesnek is számíthat Magyarország.
A negyedik kalapból a 2014-es vb-résztvevő Bosznia-Hercegovina és a 2021-re halasztott Eb-re kvalifikált Észak-Macedónia emelhető ki, és meglepetésre innen várhatja a sorsolást Luxemburg is, a B divízióba való feljutása ellenére az ötödik kalapba szoruló Örményország kárára.
A december 7-i sorsoláson öt ötcsapatos és öt hatcsapatos csoport alakul ki. A Nemzetek Ligája négyes döntőjébe jutott négy válogatott (Franciaország, Belgium, Olaszország, Spanyolország) mindenképp ötcsapatos csoportba kerül, hogy felszabaduljon számukra két játéknap, amelyeken az NL-trófeáért vívnak 2021 októberében.
A selejtezőcsoportok meccseit 2021. március 24. és november 16. között rendezik. A győztesek kijutnak a 2022-es világbajnokságra, a csoportmásodikok pótselejtezőn vehetnek részt 2022 márciusában. Utóbbiakhoz csatlakozik az a két válogatott, amely a Nemzetek Ligája csoportgyőzteseinek rangsorában a legelőkelőbb két helyet foglalja azok közül, akik a hagyományos selejtezőcsoportban lemaradtak az első két hely valamelyikéről. A tizenkét csapat az idei Eb-rájátszás során megismert elődöntő-döntő formátumban dönt a maradék három európai vb-hely sorsáról.