Varga Kevin nemrég az NB III-ban játszott, a héten gólt lőtt a törököknek

A 24 éves labdarúgó szerint a válogatott sikerességének az a titka, hogy egymásért küzdenek a játékosok, és így a kockázatosabb megoldások is bejönnek.

Csereként lépett pályára szedán a Törökország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Varga Kevin. A 24 éves labdarúgó szerezte a magyar válogatott második, győzelmet bebiztosító gólját a Puskás Arénában. – Az első gondolatom az volt, én érjem el a labdát a szöglet utáni kipattanónál, ez sikerült, utána láttam, hogy nincs már előttem senki, de mellettem azért még jönnek. A bal oldali védőjüket éreztem legközelebb magamhoz, ezért próbáltam úgy vezetni a labdát, hogy betoljam az ellenfelem elé, és amikor ez összejött, tudtam, hogy lövésig kell vinnem az akciót. Igazából arra fókuszáltam, hogy a labdát jól toljam meg, de az igazság az, hogy a tizenhatos elé érve elfáradtam, kockázatosnak éreztem volna még egyet tolni a labdán, hiszen ha az hosszú, akkor már a kapusé, ezért arra gondoltam, kapura rúgom. Nem pont középen voltam, hanem kicsit jobbra, ezért a hosszú sarkot céloztam, és minden erőmet beleadtam. Fantasztikus érzés volt látni, hogy bement – elevenítette fel a szerdai eseményeket a török Kasimpasa légiósa a Nemzeti Sportnak.

A gól előtti pillanat, Varga lövését csak tisztes távolból követte a törökök védője
Fotó: Mirkó István

A szélső hiányolta a nézőket az üresen kongó stadionban, szeretett volna velük ünnepelni, de erre nem volt lehetőség. Varga elmondta, hogy amint beállt Moszkvában az oroszok ellen az utolsó fél órára, köszönteni akarta a csapat előtt mint a válogatott újoncát. A csapatkapitányt fel kellett világosítani, hogy Georges Leekens már behívta őt az Ausztrália ellen készülő csapatba, és 2018-ban debütált. Arra a kérdésre, hogy vajon miért telt el két év a következő meghívója előtt, Varga így felelt: – Hívott és elmondta, figyelnek, és azt látják, egyre letisztultabb a játékom. Talán azt jelentette ez, hogy előtte, ha voltak is jó meccsek, sikeres megoldások, gólok is akár, sok volt a hiba, elkapkodott döntések jellemezték a futballomat, és szerintem ez utóbbiból lett egyre kevesebb. Nyilván fontos volt, hogy immár külföldön is kipróbálhattam magam.

Az NB I-ben a DVSC színeiben bemutatkozó szélső három éve még a harmadosztályú Cigánd csapatában futballozott, és egy balmazújvárosi kitérővel jutott vissza Debrecenbe. Mindvégig hitt abban, hogy el tudja érni a célját.

– Minden elérhető, csak akarni kell, és esetemben lépésről lépésre haladni. Nem lehet a válogatott csatársorában kezdeni a karriert, ez világos. Nekem jót tett, hogy a DVSC korosztályos csapatai után az NB III-ban kaptam lehetőséget, a cigándi, balmazújvárosi NB II-es kitérők után mutatkoztam be az élvonalban. S bár jól indultam, fel is kapott a média, a közönség figyelt rám, nem hittem, hogy kész játékos vagyok, tudtam, hogy fejlődnöm, tanulnom kell még. A tavalyi szezonban már jók voltak a mutatóim, és bár fájdalmas volt kiesni, a harmadik NB I-es szezonom után elérkezett az idő szintet lépni. Nem egyből a mély vízbe kerültem, hanem lépegettem előre, a következő, elérendő célra figyeltem, és tavaly ez már a külföldi szerződés volt. Titkon persze reméltem, hogy ez a válogatottsággal párosulhat, és nagyszerű érzés, hogy most, huszonnégy évesen itt tartok – mondta a labdarúgó.

A válogatottnál tapasztalható hangulattal kapcsolatban kifejtette, hogy hihetetlen, ahogy az olyan rutinos, a Bajnokok Ligája-elődöntőt is megjárt játékosok, mint vagy Willi Orban, vagy a fél Európa érdeklődését kiváltó is azt érezteti a többiekkel, hogy egyenértékű tagjai a csapatnak.

– Lehet rosszul passzolni, de az ember akkor is a biztatást hallja, nem a leszúrást, és ez rengeteg lelkierőt ad. Nincsenek sztárallűrök, mindenki tudja, mi a feladata, és mit szeretnénk elérni. Az Izland elleni meccs után az öltözőben leírhatatlan volt a hangulat, és nem számított, ki rúgott gólt és ki ült végig a kispadon, mindenki ölelgette a másikat. Nagyon jó itt lenni a válogatottnál! – nyilatkozta a szélső.

A teljes interjút itt lehet elolvasni.