Az AC Milan 2-1-re győzött az Udinese vendégeként. Az első félidőben Zlatan Ibrahimović passza után Franck Kessie szerezte meg a vezetést, majd a házigazda a szünet után közvetlenül egyenlített, Rodrigo De Paul büntetőből volt eredményes. A győztes gól természetesen Zlatan Ibrahimović nevéhez kötődik, aki a 83. percben akrobatikus mozdulat után vette be az Udinese kapuját.
A piros-feketék a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet utáni visszatérés, vagyis június közepe óta továbbra is minden sorozatban veretlenek, mérlegük 22 győzelem, egy hosszabbításos győzelem és öt döntetlen. Az AC Milan tizenhat ponttal vezeti a Serie A tabelláját, vasárnapi ellenfele, az Udinese három egységgel a 18. helyen árválkodik.
Végeredmény:
Udinese–Milan 1–2 (0-1)
Gólszerzők: R. De Paul (48. – 11-esből), ill. Kessié (18.), Ibrahimović (83.)
Ronaldo nélkül nem, Ronaldóval megy a Juventusnak
A címvédő Juventus magabiztos második félidei játékának köszönhetően 4-1-re verte a Speziát. A találkozón a Zebrák játékosa, Álvaro Morata kétszer is eredményes volt, a második találatát azonban les miatt érvénytelenítette a videóbíró. Érdekesség, hogy a spanyol támadótól az elmúlt két mérkőzésen négy gólt is elvettek, szerdán a Barcelona ellen mesterhármast lőtt érvénytelen találatokból a Bajnokok Ligájában.
A vendégcsapatban ismét játéklehetőséget kapott a koronavírusból felépült Cristiano Ronaldo, aki csapata legutóbbi négy tétmérkőzését volt kénytelen kihagyni. A portugál támadó csereként az 56. percben lépett pályára, három perccel később pedig már gólt szerzett, majd a 76. percben büntetőből ő állította be a végeredményt. Győzelmével a címvédő feljött a harmadik helyre, a Spezia a 17. pozíciót foglalja el. A Juventus legközelebb a Bajnokok Ligájában lép pályára, a Puskás Arénában a Ferencváros vendége lesz.
Végeredmény:
Spezia–Juventus 1-4 (1-1)
Gólszerzők: Pobega (32.), ill. Morata (14.), C. Ronaldo (59., 76. – a másodikat 11-esből), Rabiot (67).
Őrült meccset nyert meg a Torino
Továbbra is nyeretlen a bajnoki szezonban a Torino, amely – három vereség és egy döntetlen után – ezúttal a Laziótól kapott ki otthon, pedig a 94. percben még vezetett. A vendégek a 95. percben büntetőtőből alakították 3-3-ra az állást, a 98. percben pedig a győztes találatot is megszerezték.
Végeredmény:
Torino–Lazio 3-4 (2-1)