Vágyak határai

A selejtező kifejezés a magyar nyelvben különösen kegyetlenül hangzik: aki fennakad e szűrőn, az selejt.

A selejtező kifejezés a magyar nyelvben különösen kegyetlenül hangzik. Hiszen aki fennakad e szűrőn, az nem más, mint selejt. Mármint szótani alapról közelítve; mert egyébként a 2022-es labdarúgó világbajnokság európai kvalifikációjának I csoportjából a magyar válogatottól nem várható el a továbbjutás. Ettől persze még remélhető, áhítható, de mivel csupán az első helyezett masírozik ki közvetlenül a vb-re, a realitások határokat szabnak a vágyaknak.

A világranglistán negyvenedik Magyarország csak nagyobb bravúrok és/vagy kisebb csodák sorozatával előzhetné meg a negyedik Angliát és a tizenkilencedik Lengyelországot, ám a múlt csütörtöki nyitányon a lengyelek elleni 3-3 a kisebb bravúr kategóriája. Az pedig sajnos kevésnek tűnik. Ha a futball nem a legesetlegesebb, legbizonytalanabb csapatjáték lenne, úgy számolhatnánk, hogy az angolok százszázalékos mérleggel zárnak az első helyen, a három „nagy” nem veszít egyetlen pontot sem a három „kicsivel” (Albánia, Andorra, San Marino) szemben, így a pótkvalifikációs lehetőséggel kecsegtető második helyről a magyar–lengyel párharc határoz. Más sportágakban ez így is lenne. Férfi kézilabdában például az idei vb 4. helyezettje, Franciaország százból kilencvenkilencszer legyőzné a 19. Japánt, de labdarúgásban, angol–lengyel viszonylatban még a kettőből kettőt sem vehetjük fixre. Hogy mást ne mondjunk, vasárnap este a FIFA-rangsorban 89. Grúziát (hivatalosan újabban Georgia) a 93. percben lőtt góllal gyűrték le 2-1-re a hatodik helyen feszítő spanyolok. (Képzeljük el, amint mondjuk vízipólóban a 89. – ott ilyen sorszám nincs is, de teszem azt Chile – megszorítja a negyedik olaszokat!)

Az angolok vasárnap takarék üzemmódban is 2-0-ra nyertek Tiranában, de egyáltalán nincs kőbe vésve, hogy a mieink ne lephetnék meg őket – bár legyőzni a „tanítómestereket” legutóbb 1962-ben sikerült, még Albertéknak. A foci dicsőséges bizonytalansága azonban nemcsak bizakodással, hanem némi aggodalommal is eltölthet minket. Hiszen emlékezhetünk rá, hogy 2009-ben, Albániában milyen nyögvenyelősen sikerült kicsikarni az 1-0-át, a 2017-ben, Andorrában elszenvedett 1-0-s vereség pedig korszakos mélypont. E tekintetben a vasárnapi, San Marino-i 3–0 nem mérvadó, mert e törpeállam valóban „törpecsapata” még csoportunk alsó fertályából is lefelé lóg ki.

Szerdán, Andorrában egy fokkal nehezebb lesz, de ez még kötelező kör – aztán itt a húsvét, a feltámadás.