„A 25 éves Gazdag pont olyan fajta középpályás, amilyet a Union keres és amilyenre a klubnak szüksége van” – állítja a Philadelphia Inquirer lap, ám arra is emlékezteti az amerikai csapat drukkereit, hogy könnyen lehet, hogy az átigazolás igencsak elhúzódik.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Az újság tudni véli, hogy a Union szeretné minél előbb megszerezni Gazdagot, de amíg a Honvéd a kiesés ellen harcol, addig a kispestiek nem akarnak megválni egyik legjobbjuktól – aki ebben az idényben 18 gólt szerzett és hét gólpasszt jegyez a Honvéd színeiben lejátszott tétmeccsein –, s a bajnokság lezárulta után Gazdag minden bizonnyal ott lesz az Eb-re készülő válogatott keretben, így csak ezt követően kerülhet sor az esetleges váltásra.
Az Inquirer hozzáteszi, hogy a járványhelyzet miatt megnőtt az amerikai munkavállalási engedélyek kiállításának ideje, könnyen elképzelhető, hogy a nyár közepe előtt nem lesz érdemi előrelépés.
Gazdag jövőjével kapcsolatban megkerestük a Honvédot is, ahol közölték, sajtóhíreket, átigazolási pletykákat nem kommentálnak, ha bármilyen bejelenteni valója lesz a klubnak, azt az együttes hivatalos honlapján teszik majd meg.