Teljesen elszakadt a sporttól a kajak-kenu első magyar olimpiai érmese

A magyar kajak-kenusport diadalmenetét a krónikák az 1954-es, a franciaországi Maconban megrendezett világbajnokságtól számítják. Az ott szerzett hat aranyérem kétségkívül áttörés, de a magyarok már két évvel korábban, a helsinki olimpián is szép eredményeket értek el. Kenu egyesben Novák Gábor 10 000 méteren, Parti János pedig 1000 méteren szerzett ezüstérmet. Parti János már 1999 óta nincs közöttünk, a kajak-kenu első magyar olimpiai érmese, Novák Gábor azonban a 87. évében járva is jó egészségnek örvend. Évtizedek óta Szentendrén lakik az egyik fiával egy családi házban. Mondhatni teljes visszavonultságban.

Novák Gábor jól él a feleségével és két fiával Fotó: Jocha Károly

– Egy személyes sérelmet követően szinte egyik napról a másikra felfüggesztettem minden kapcsolatomat a sporttal, de továbbra is az olimpiai családhoz tartozónak vallom magamat – hangsúlyozta a beszélgetésünkkor Novák Gábor. – Ez a kapcsolat a MOB hagyományosan decemberben sorra kerülő nyugdíjas találkozóira korlátozódik.

A régi barátok már vagy elmentek, vagy nincs sok mondanivalónk egymásnak. Vajda Vilivel például hatalmas haverok voltunk, mára „Szevasz! Szevasz!”-ra korlátozódott a kapcsolatunk.

– Üstökösként robbant be, hiszen még nem volt 18 éves, amikor második lett Helsinkiben.

– Józsefvárosi gyerek vagyok, 1948-ban költöztünk át Angyalföldre. A bátyám rendszeresen járt a Nemzeti Torna Egylet szúnyog-szigeti csónakházába, ahova én vittem utána szatyorban az ebédnekvalót. A Meder utcából ladikba ülve átjöttem az innenső oldalra, vizet kellett vinnem nekik. Ezután mehettem is haza.

– A ladik után hogyan következett a kenu?

– 1949-ben az NTE szakosztályát az Építők SC vette át, egyben leköltöztek az Elektromos bázisa alatti Duna-szakaszra, egy kis cserkésztelep helyére. Tizenöt évesen összetérdeltem a 17 éves Kerekes Ferivel. Két év után őt bevonultatták, utána döntően csak egyesben versenyeztem.

Novák Gábor jól él a feleségével és két fiával
Fotó: Jocha Károly

– A szólózás jó döntésnek bizonyult.

– Még 1951-ben tartalékból előléptettek indulóvá a magyar–csehszlovák–lengyel hármas viadalon, ahol kenu egyes tízezer méteren legyőztem az előző évben világbajnok csehszlovák Holeceket, ezren harmadik lettem, s ugyancsak bronzérmet vehettem át Vajda Józseffel párban a hosszabb táv eredményhirdetésekor. 1951 őszén már stabil tagja voltam a válogatott keretnek.

– Az olimpiáig hátralévő néhány hónapban hogyan készültek?

– Ma már nehezen hinnék el, de így igaz, hat- és tizenkét ágyas hálóink voltak Tatán, ahol a szobák közepén lévő asztalon volt két tányérban a mi „doppingunk”: citromszeletek és cukor…

– A szinte gyerekfejjel megszerzett ezüstéremmel elégedett volt?

– Rossz versenyzőtípus voltam. Edzéseken minden sokkal jobban ment, mint versenyen. Itthon egyébként ezren és tízezren is én voltam a bajnok, de a rövidebb távon Partit indították. Így is elégedett voltam és vagyok annak ellenére is, hogy 1956-ban megint Partit indították, én meg itthon maradtam.

– Ezután is kitartott, még hét évig versenyzett.

– 1957-ben némi elégtételként 500, 1000 és 10 000 méteren is bajnok lettem, a genti Eb-n pedig ezren győztem. 1963-ban a világbajnoki 11. hely figyelmeztetett az idő múlására és azonnal vissza is vonultam. 1969-ig edzősködtem, tanítványaim közül Vaskuti István vitte a legtöbbre.

– Visszavonulását követően mivel teltek az évei?

– 1969-ben hirtelen és végérvényesen hátat fordítottam a sportnak. Már 1952-ben géplakatos lettem, később programozóként dolgoztam, a Hungexpótól mentem nyugdíjba.

– Nyáron már 87 éves lesz…

– Annak idején 79 kiló volt a versenysúlyom, később jóval száz fölé jutottam, az utóbbi években szerencsére leadtam néhány kilót. A helsinki ezüstért ötezer forintot kaptam, most viszont jól jön az olimpiai járadék. Jó életem van, a feleségemmel és a két fiammal egyetértésben, összhangban élünk. Ameddig lehetett, utazgattunk, és még most is vannak terveink, ha alábbhagy a vírusinvázió.