A történelmi siker ellenére sem veszítette el a realitásérzékét

Az első hat alatt már nem adná, de a történelmi siker ellenére nem veszítette el a realitásérzékét. Beszélgetés Diószegi Lászlóval, az európai kupaporondra első ízben kijutó Sepsi OSK klubelnökével motivációkról, stadionjövőről és egy romániai magyar klub identitásának megkérdőjelezéséről.

A klubelnök legnagyobb álma teljesül azzal, hogy csapata a nemzetközi porondon is bemutatkozhat Fotó: Vargyasi Levente

– Kitől kapta az első ajándékot a nagy álom beteljesülése, az európai kupaporondra való kijutás után?

– A feleségemtől, aki azt mondta, megfogadta a Fennvalónak, hogy ha a Sepsi OSK továbbmegy, a pékség valamennyi alkalmazottjának háromszáz lejes prémiumot ad gyereknapra. Meg is történt, amit mindannyian nagy boldogsággal fogadtunk. Azt már csak mesélték nekem, hogy a meccset követő éjszakán az alkalmazottak sorfalat állva vártak a pékségben, hogy együtt örülhessünk, de nekem akkor máshol kellett lennem. Elsősorban a csapattal, hogy elköszönjek a futballistáktól, akik közül a legtöbben a koccintás után indultak is családjukhoz. Megértem őket, nagyon hosszú volt az idény.

– Milyen sűrűséggel szokták megkérdezni: miért jó önnek, hogy ilyen mértékben nyakába vette a sepsiszentgyörgyi futball feltámasztásának és egyre magasabb szintre emelésének ügyét?

– Ma is sokan, sokszor megkérdezik, és valamennyiüknek azt válaszolom, hogy ez a hobbim. Valamennyi általam ismert üzletembernek van valamilyen hobbija, sokuknak a vadászat, ahol egy medve kilövése tízezer, egy elefánté negyvenezer euróba kerül. A lazítás, a kapcsolatépítés „áráról” nem is beszélve. Mások kaszinóba járnak, diszkókban ezreket fizetnek ki, hogy megigyanak egy-egy pohár tízéves pezsgőt. Nekem a futball a mindenem. Gyermekként húsvétkor a többiekkel együtt buzgón jártam locsolni, de míg a többiek biciklire, egyéb hasonló dolgokra gyűjtöttek, én a locsolkodáskor kapott pénzemet arra költöttem, hogy elkísérjem az akkor harmadosztályú szentgyörgyi csapatot az idegenbeli mérkőzésekre. A megtakarított összegből kijött öt-hat kiszállás, ahová csak ismerős felnőttek társaságában engedtek el a szüleim. Most, hogy üzletemberként megengedhetem magamnak, hogyne áldoznám arra a csapatra a pénzemet, amelyet mindig csodáltam. Természetesen észszerű korlátok között, hiszen a hobbim egyetlen pillanatra sem veszélyeztetheti a cég, a családom biztonságát.

– A legutóbbi beteljesülés után az üresség érzete következett, vagy máris újabb álmot táplál?

– Nekem egyelőre változatlanul tele a szívem ezzel a hatalmas sikerrel, bár tisztában vagyok vele, hogy minden korábbinál nagyobb munka következik. Éveken keresztül hangoztattam, az a legnagyobb álmom, hogy egyszer, egyetlen egyszer európai kupameccset játsszon a Sepsi OSK, és tessék, bármennyire hihetetlen is, valóra vált. Most viszont úgy vagyok, mi lenne, ha a harmadik kört is megérnénk, bár nem akarok telhetetlennek látszani.

– Ezek szerint inkább azt szeretné, ha a csapata verhető ellenfelet kapna az Európa-konferencialiga második fordulójában, mintsem egy nagy „ütközést”, mondjuk egy Feyenoord kaliberű csapattal?

– Inkább egy verhető csapatot szeretnék, hiszen a harmadik fordulóban már amúgy sem úsznánk meg a dolgot. Bár az is eszembe jutott, hogy mivel több nyugati országban augusztus első felére épp csak megkezdődik a bajnokság, mi meg július közepétől már játékban leszünk, majdnem bármi előfordulhat. Az is biztató, hogy a jelek szerint ezen a nyáron kevesebb gondunk lesz a játékospiacon, a nemzetközi kuparészvételünk vonzóan hat az ügynökökre. De idén nem is engedhetjük meg a luxust, hogy hosszasan keresgéljünk, menet közben egészítsük ki a keretet, ideális esetben valamennyi játékosnak itt kell lennie július elsejéig. Amúgy csak „kezdőembergyanús” játékosokat igyekszünk vásárolni, a szlovák csatárunk, Safranko Dél-Afrikába való eladásáért járó pénzből egy kicsivel többet tudunk megengedni magunknak, mint az előző években. És persze igyekszem meggyőzni a szponzorainkat, hogy ez a szint már akár nagyobb léptékű finanszírozást is indokolna.

A klubelnök legnagyobb álma teljesül azzal, hogy csapata a nemzetközi porondon is bemutatkozhat
Fotó: Vargyasi Levente

– Közben egy csapatra való játékos ment el a csapattól. Az elmúlt, járvány sújtotta szezon ugyanakkor visszaigazolta, hogy a hosszú cserepad igencsak hasznos is lehet. A következő idényre milyen létszámú keretben gondolkodnak?

– Szívem szerint ezt az utat járnám, de a zsebünk nem engedi meg a 32-33 fős játékoskeretet. Azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy az ilyen bő keret feszültségeket is képes gerjeszteni az öltözőben. Idén jó lenne ezt a létszámot 28-ra csökkenteni, bár ezzel sem nagyon spórolunk, mert akiket hozunk, valószínűleg többe kerülnek, mint a távozók. Nem szeretnénk többet költeni az új játékosokra, mint amennyit kapunk a távozókért, azaz bele kellene férnünk ötszázezer euróba, hacsak a szponzoraink nem nyúlnak mélyebben a zsebükbe. De azzal is tisztában vagyunk, hogy olcsón nem lehet jó játékost szerezni, szóval két malomkő között őrlődünk.

– Harmadikként pedig ott lehet a játékosok növekedő bérigénye, hiszen mégiscsak Európa-konferencialigás csapatról van szó… Milyen bérkeretből gazdálkodnak?

– Nagyjából havi kétszázezer euróból. Nálunk tízezer euró a játékosfizetési plafon. Összességében évi öt és fél, hatmillió eurós költségvetéssel dolgozunk. Ennek egyharmada, nettóban maximum kétmillió érkezik a televíziós jogdíjakból, a többit nekünk kell kigazdálkodnunk. A büdzsénkben újabb tételt jelent a kilencvenszázalékos készültségi állapotban lévő új aréna kezelése is, amelynek fenntartása várhatóan évi egymillió euró körüli összegbe kerül, ebből százezres lyukat tömhet be a skyboxok bérbeadásából származó jövedelem, plusz a bérletek ára. Legalább húsz embert kell azonban alkalmaznunk a létesítménykezelésre, ami önmagában évi háromszázezer eurós költségtételt jelent.

– Viszont a magyarországi finanszírozásból épülő aréna XXI. századi körülményeket teremt a klubnak. Már a júliusi kupameccseken is hasznát vehetik?

– Úgy vagyunk vele, hogy van is, meg nincs is. Mert valóban a befejezéshez közeledik az építkezés, de az európai kupameccsek kezdetére még nem kerül használható állapotba. Az egyedi építészeti megoldású, különleges látványt nyújtó főbejárat munkálatai ugyanis lassabban haladnak a vártnál, márpedig nekünk június 15-ig jeleznünk kell az UEFA-nak, hol játsszuk majd a mérkőzéseinket. Az első meccsünkre – ami lényegében a második kör, mi akkor csatlakozunk a sorozathoz – talán még kapunk külön engedélyt a régi pályánk használatára, ami azért lenne fontos, hogy saját szurkolóink közül minél többen részesei lehessenek ennek a történelmi pillanatnak, a továbbiakban azonban valószínűleg költöznünk kell. A legközelebbi UEFA-kompatibilis aréna a Sepsiszentgyörgytől száz kilométerre lévő Ploiești-en van, ahol már játszottunk bajnoki meccseket a hazaköltözés előtt. Kellemes, de megoldásra váró feladat a bérletek kibocsátása, mert napokon belül arról is döntenünk kell, hogy külön bérleteket bocsátunk ki a régi stadionban játszandó néhány bajnoki meccsre, vagy olyat, ami az új arénába is érvényes lesz az augusztusi költözés után.

Fotó: Szigyártó Szabolcs

– Hogyan kezeli a román közvélemény, hogy a Sepsi OSK immár a futballélet egyik meghatározó csapatává vált? Ebben a minőségükben igyekeznek önöket bevonni bármilyen érdekszférába?

– Nem érzékeltem ilyesmit, sőt egyre nagyobb tisztelettel tekintenek ránk, tudják, hogy az OSK mindenkitől függetlenül éli az életét. A különböző szövetségi választások során sem megyünk bele semmilyen hatalmi játékba, azt is tudják rólunk, hogy nem érdekből szavazunk, hanem a jelöltek rátermettsége alapján. Némi túlzással azt mondanám, az lenne a legjobb, ha tartózkodnánk a különböző szavazásoktól, mert a különböző egyezkedések mellett amúgy sem a mi szavazatunk dönt.

– Az eddig eredmények magasra állították a mércét. A következő bajnokság során mi a csapattal szembeni minimális elvárás?

– A rájátszásba, az első hatba kerülés, ez alá már nem adjuk. Az edzőváltás fel sem merült, teljes a bizalom, és a folyamatosság is hasznunkra lehet, hiszen Grozavu immár a harmadik idényét kezdi nálunk. Sok mendemonda felröppent vele kapcsolatban, miszerint a bajnok Kolozsvárhoz tart, de már van annyi rutinunk, hogy nem tör ki a pánik mindenféle újsághírre. Ő is jól érzi magát itt, értékeli a közeget, csak a pénzben kellett megegyeznünk, de jogosnak tartottam, hogy ilyen eredmények után emeljünk a fizetésén. Eddig nyolcezer euró volt a fizetése, ezt emeltük tízezerre, erre jönnek a különböző prémiumok. És ezzel minden további kérdés, esetleges bizonytalankodás okafogyottá vált. Úgy érzem, a csapat megtalálta a stílusát, ez a kitűnő erőnlétre alapozó, agresszív letámadásos játék jól áll nekünk, ennek folytatását szeretném látni. Miután négy alapembert elveszítettünk, az esetleges magasabb szintű elvárásokról az elmenők pótlása után beszélhetünk.

– A magyar játékosok még mindig elhanyagolható jelenlétét kritizálóknak mit üzenne?

– Azt, hogy ha a csapat jó szereplése egy magyar hátterű, identitású klubot erősít, várost népszerűsít, függetlenül attól, milyen nemzetiségű játékosok alkotják. Igyekszem túltenni magam azokon a kommenteken, amelyek kétségbe vonják az identitásunkat, de nem könnyű. Ilyenkor arra gondolok, leírom a klub valamennyi alkalmazottjának a nevét, a lista önmagáért fog beszélni. Hét magyar játékos van a jelenlegi keretben, és természetesen örülnék, ha több is lenne, de nem akarom bezárni magunkat ebbe a karámba. A Felcsútról kölcsönbe érkezett Tamás Nándor kiválasztásánál például mindenképpen szempont volt, hogy háromszéki származású, ez állandó pont a kritériumrendszerünkben. Szeretnénk legalább három évenként egy saját nevelésű játékos beépíteni a csapatba, ez talán teljesíthető vállalás.