– Kitől kapta az első ajándékot a nagy álom beteljesülése, az európai kupaporondra való kijutás után?
– A feleségemtől, aki azt mondta, megfogadta a Fennvalónak, hogy ha a Sepsi OSK továbbmegy, a pékség valamennyi alkalmazottjának háromszáz lejes prémiumot ad gyereknapra. Meg is történt, amit mindannyian nagy boldogsággal fogadtunk. Azt már csak mesélték nekem, hogy a meccset követő éjszakán az alkalmazottak sorfalat állva vártak a pékségben, hogy együtt örülhessünk, de nekem akkor máshol kellett lennem. Elsősorban a csapattal, hogy elköszönjek a futballistáktól, akik közül a legtöbben a koccintás után indultak is családjukhoz. Megértem őket, nagyon hosszú volt az idény.
– Milyen sűrűséggel szokták megkérdezni: miért jó önnek, hogy ilyen mértékben nyakába vette a sepsiszentgyörgyi futball feltámasztásának és egyre magasabb szintre emelésének ügyét?
– Ma is sokan, sokszor megkérdezik, és valamennyiüknek azt válaszolom, hogy ez a hobbim. Valamennyi általam ismert üzletembernek van valamilyen hobbija, sokuknak a vadászat, ahol egy medve kilövése tízezer, egy elefánté negyvenezer euróba kerül. A lazítás, a kapcsolatépítés „áráról” nem is beszélve. Mások kaszinóba járnak, diszkókban ezreket fizetnek ki, hogy megigyanak egy-egy pohár tízéves pezsgőt. Nekem a futball a mindenem. Gyermekként húsvétkor a többiekkel együtt buzgón jártam locsolni, de míg a többiek biciklire, egyéb hasonló dolgokra gyűjtöttek, én a locsolkodáskor kapott pénzemet arra költöttem, hogy elkísérjem az akkor harmadosztályú szentgyörgyi csapatot az idegenbeli mérkőzésekre. A megtakarított összegből kijött öt-hat kiszállás, ahová csak ismerős felnőttek társaságában engedtek el a szüleim. Most, hogy üzletemberként megengedhetem magamnak, hogyne áldoznám arra a csapatra a pénzemet, amelyet mindig csodáltam. Természetesen észszerű korlátok között, hiszen a hobbim egyetlen pillanatra sem veszélyeztetheti a cég, a családom biztonságát.
– A legutóbbi beteljesülés után az üresség érzete következett, vagy máris újabb álmot táplál?