időjárás -2°C Andor, András 2021. November 30.
logo

Nem jött be az edzőcsere az MTK-nak, kikapott a Puskás Akadémiától is

Magyar Nemzet
2021.10.15. 21:55 2021.10.15. 22:00
Nem jött be az edzőcsere az MTK-nak, kikapott a Puskás Akadémiától is

A labdarúgó NB I 9. fordulójának a nyitányán a Puskás Akadémia idegenben győzte le a bajnoki szünetben edzőt cserélő MTK-t.

Két hetet pihent az NB I, és most két csapatnál is új edzővel folytatódott. Az egyik, Teodoru Vaszilisz ezen a mérkőzésen mutatkozott be az MTK kispadján – a másik Supka Attila Mezőkövesden –, az ellenfél a Puskás Akadémia volt. A szakember egyébként 2016. februárjától decemberig már dolgozott beugró vezetőedzőként, most még nem tudni, meddig lehet a váratlanul és komolyan vehető indok nélkül kirúgott Giovanni Costantino utódja.

A hazaiaktól Alho combizomhúzódás, Mezei lázas betegség, Nagy Zsombor mellhártyaszakadás, Perkovic bokatörés és Myke Bouard Ramos izomsérülés miatt hiányzott, a vendégeknél pedig Urblík térdműtét után lábadozik. Amúgy két olyan csapat találkozott egymással, amely mögött akadémia húzódik meg, ehhez képes a két kezdőcsapat huszonkét játékosából mindössze kilenc volt magyar.

 

 

Az első félidő nem sok figyelmet érdemelt ki magának, nagyobb helyzet, izgalom és különösebb érdekesség nélkül telt el. A folytatás sem volt jobb egészen a 69. percig, amikor váratlanul gól született. A Puskás Akadémia szerzett vezetést úgy, hogy Szolnoki remek ütemben adott középről a kilépő Komáromi elé, ő pedig jobbról, éles szögből, az alapvonaltól számítva három méterről, fordulásból a hosszú sarokba lőtt – 0-1.

Az MTK érthetően csipkedte magát az egyenlítés érdekében, de sokra nem ment vele. A 85. percben érdekes csere zajlott le: az MTK-ból lejött Vancsa Zalán, a klub korábbi játékosának a fia, és a helyére Kovácsréti Márk állt be, aki pedig a ferencvárosi legenda, Ebedli Zoltán unokája. Nem sokkal később Ferreira közelről a hálóba talált, ám a helyzetet les előzte meg, ezért Karakó játékvezető nem adta meg az egyenlítő gólt. Az esetnél a felcsútiak kapusának, Tóth Balázsnak megsérült a válla, ezért le kellett cserélni. A 95. percben Puljic szabadrúgásból, 25 méterről a jobb kapufa és a keresztléc találkozását találta telibe, Mijatovics kapusnak szerencséje volt, hogy a lepattanó labda a hátáról nem a hálóba vágódott. Ez azonban már nem számított: győzött a Puskás Akadémia, az MTK híveit pedig sem kedvenceik produkciója, sem az eredmény nem boldogíthatja. A következő forduló sem ígér számukra sok jót, ugyanis a Ferencváros vendégei lesznek.

 

NB I, 9. forduló

Péntek

MTK–Puskás Akadémia 0-1 (0-0), Új Hidegkuti Nándor Stadion, 800 néző, jv.: Karakó. Gólszerző: Komáromi (69.)

Szombat

Gyirmót–Paks  14.45

Ferencváros–Zalaegerszeg 17.00

Mol Fehérvár–Bp. Honvéd 19.30.

Vasárnap

Kisvárda–Újpest 14.30

Mezőköved–Debrecen 17.00

A mérkőzéseket az M4 Sport élőben közvetíti.