– Mennyire különleges a szilveszter az emírségekben?
– Számomra a mostani igazán az lett. A föderációt alkotó hét emírség közül Rász el-Haima a kisebbek közé tartozik, a legészakibb, Ománnal határos, és itt már 1500 méter feletti hegyek vannak. Itt található a világ leghosszabb átcsúszó kötélpályája, ami közel három kilométeres, és ezen szerettünk volna leereszkedni. Már fent voltunk tetőn, a felhőkben, amikor hatalmas vihar tört ki, így csúszásról szó sem lehetett, mindenkit evakuáltak. Vízszintesen esett a jégeső, arrafelé ilyen száz évente egyszer fordul elő, és mi éppen kifogtuk. A program másik fele viszont éjjel, a beduin szilveszter táncosokkal, tűznyelővel, nagyon jó sikerült.
– Hogyan csöppent bele ebbe a világba?
– Már akkor is érdekelt az edzősködés, amikor még versenyeztem, kicsikkel foglalkoztam, és elvégeztem a Testnevelési Egyetem edzői szakát. Az edzőmnek, Száraz Andrásnak volt két török fiú tanítványa is, az egyiknek a szülei Isztambulban nyitottak egy jégpályát, és úgy nézett ki, hogy oda megyek dolgozni. Ám Téglássy Tamara, aki szintén volt az edzőm, és az emírségekben dolgozott, beajánlott Katarba. Sok időm nem volt töprengeni, mert tíz nap múlva már utaznom kellett, és 2013 őszén, huszonöt évesen belevágtam.
– Nem tűnt ez nagy kihívásnak, egy teljesen idegen kultúrában?
– Előtte azért megnéztem a térképen, hol is van Katar, van-e ott magyar nagykövetség, és úgy voltam vele, nagy baj nem történhet, de ha mégis, a legrosszabb esetben is hazajutok huszonnégy órán belül. Végül azonban öt és fél évet maradtam. Utána jöttem át az Egyesült Arab Emírségekbe, mert amikor egy Facebook-hirdetésben megláttam, hogy a Dubajba keresnek korcsolyaedzőt, nem volt kérdés, hogy jelentkezem. Katar túlságosan csendes hely, afféle nyugdíjas környezet, engem pedig mindig jobban vonzott a nyüzsgés, és ha valahol, akkor ez Dubajban megvan. Azt azért megjegyzem, hogy Katarban ugyanakkor szép számú és nagyon összetartó a magyar közösség. Március 15-én és október 23-án rendszeresen együtt ünnepeltünk a nagykövetségen, és jó visszaemlékezni a tengerparti bográcsozásokra is. Visszakanyarodva a sorsom alakulásához, a dubaji hirdetésről kiderült, hogy a munka valójában a szomszédos Abu-Dzabiban van, de így is elfogadtam. Az élet úgy hozta, főképp a Covid miatt, hogy itt most a második munkahelyemen vagyok. Előbb az emírségek első hivatalos műkorcsolya klubjánál, az Emirates Skating Clubnál voltam, október óta pedig az uralkodócsalád nevét viselő Zayed Sportakadémián dolgozom.
A Mikulás is eljut a Közel-Keletre:
– Milyen nívót képzeljünk el?
– Az Emirates Skating Clubnál volt egy fiú tanítványom, Dhiyab al-Darmaki, akivel eljutottam oda, hogy ő tizenöt évesen három triplát ugrott, erre mindenképpen büszke vagyok. S együtt dolgoztam azzal a Zahra Larival is, aki miatt a Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség, az ISU szabályt módosított. Ő volt az első arab lány, aki hidzsábban, a haját eltakaró fátyolban szerepelt ISU-versenyen, és emiatt először pontlevonással büntették. A nagyobb Zayed Sportakadémián is szeretnék a jelenleginél magasabb szintre juttatni a csapatukat, ezért vagyok itt. Katarban vagy az emírségekben azonban nem az a jellemző, hogy egy gyerek beleáll egy adott sportágba, és eljut egy bizonyos szintre. Akadnak nálunk helyi gyerekek is, de a többség olyan családból kerül ki, ahol a családfő dolgozni érkezett az országba, és jellemzően két-három év után továbbáll. Így nehéz hosszú távra tervezni, és az sem jön jól, hogy a járvány miatt egyelőre nincsenek versenyek, ami motiválná a gyerekeket. Így kétségkívül inkább a rekreációs vonal az erősebb.
– Sokat van a jégen?
– Heti hat napot kell dolgoznom, de a korcsolyámmal éppen mostanában lett némi gond, már nem úgy tartja a bokámat, ahogy kellene, szóval ideje vennem egy újat. A forgásokat, a lépéseket természetesen én mutatom be a jégen, és tavaly a gyerekek szórakoztatására még duplákat is ugrottam. És állóspárgába még mindig kihúzom a lábamat.
– Az arab világban mennyire elfogadottak a számunkra megszokott női kűrruhák?
– Az itteni társadalom sokkal gyorsabban változik, mint azt sokan gondolják. Ebben nagy szerepe van az internetnek. Hódít a Facebook, az Instagram és a TikTok, ezek Katarban és az Egyesült Arab Emírségekben sincsenek blokkolva, ellentétben a csevegőprogramokkal, aminek biztonságtechnikai oka van. Természetesen akadnak olyan nők, akik az utcákon az egész testet elfedő abaját viselik, vagy olyanok, akik a korcsolyapályára csak az úgynevezett női napokon jönnek. De egyre több az olyan emirátusi lány, akik hidzsáb nélkül, feszes ruhában korcsolyázik. Ez már a serdülőkor után is egyre kevésbé jelent problémát, ami nagy változás.
– Ha Dubaj helyett Abu-Dzabiba is került, a két emírség között autóval bő egy óra az út, a szabadnapjain gyorsan átugorhat a pezsgésbe. A dubaji világkiállítást, a magyar pavilont látta már?
– A jövő héten nézem meg. Igazából annak a nehezebb, aki Abu-Dzabiba akar bejutni vagy itt él. Bár ugyanarról az országról van szó, nálunk sokkal szigorúbbak a járványügyi korlátozások. Amikor tavaly hazautaztam Magyarországra, és jöttem vissza, nem úszhattam meg a kéthetes szállodai karantént. Szerencsére ezt jelenleg szüneteltetik. Egyébként kötelező volt felvennem három oltást, és van egy telefonos applikáció, amelyiknek zölden kell világítania, különben rengeteg helyre nem mehetek be, nem csak a bevásárlóközpontokba, a munkahelyemre se. Ahhoz, hogy ezt zölden tartsam, eddig havi egy PCR-teszt kellett, de az omikron variáns megjelenése miatt már kéthetente kell csináltatnom. A múltkor egy kultúrfesztiválra pedig csak másodszori nekifutásra tudtam bejutni, mert kiderült, oda negyvennyolc órás PCR-tesztet kértek. De megérte csináltatni, mert nagyon érdekes volt a program, betekintést nyerhettem például az itt hihetetlenül népszerű solymászatról. Beszéltem egy helyivel, aki elárulta, hogy az egyik különleges ragadozómadarát átszámítva hozzávetőleg kilencven millió forintért adta el. Hát, ez is az arab világ.
A munka mellett azért lazításra is jut némi idő:
Borítókép: A sivatagban is fontos az elegancia! (A cikkhez mellékelt fotók forrása: Pádár Bianka)
