A Premier League és a Bundesliga vezetősége már tavaly közzétette a maga bajnoksága 2022/23-as idényre tervezett menetrendjét, amely a katari világbajnokságon részt vevő játékosokkal szemben igencsak kegyetlennek mondható, hiszen a futballünnep előtt nem lesz idejük (a PL esetében utána sem), hogy kifújják magukat. Az angol élvonal labdarúgóinak november 14-én, a németének november 15-én még a bajnokságban lesz jelenésük, miközben a vb néhány nappal később, 21-én rajtol el.
Ismét bebizonyosodott, az angol a legkegyetlenebb topbajnokság
Az olaszországi média kedden nyilvánosságra hozta a Serie A következő idényére tervezett menetrendjét, és az olasz élvonalban játszó labdarúgók fellélegezhetnek, az Angliában futballozó társaikhoz képest legalábbis mindenképpen.

A topbajnokságok közül kedden a Serie A következő évi menetrendjének tervezete is nyilvánosságra került, igaz, még nem a liga vezetői tették közzé a programot, csak az olaszországi média szellőztette meg azt (hétfőn született meg a megegyezés, a hivatalos bejelentésre várhatóan márciusban kerül sor).
A sajtóértesülések szerint a megszokottnál legalább egy héttel korábban, augusztus 13-án rajtolhat el a következő idény, és egészen június 4-ig húzódhat, míg a vb miatti kötelező szünet november 13-tól január elejéig tart majd.
Ezzel ismét bebizonyosodott, hogy a Premier League-ben veszik a leginkább semmibe a játékosokat, a szigetországban ugyanis ezúttal sem lesz idő a fellélegzésre, az első lehetséges időpontban újraindul a bajnokság: december 26-án megtartják a Boxing Day-fordulót. A hagyomány az hagyomány…
A Bundesliga irányítói ilyen szempontból jóval kegyesebbek a futballistáikkal. A német élvonal futballistái egészen január 20-ig kimenőt kapnak.
A spanyol bajnokság következő idényének menetrendje egyelőre nem ismert.
Borítókép: A belga Kevin de Bruyne és az angol Harry Kane a Manchester City–Tottenham Hotspur angol bajnokin (Fotó: EPA/Andrew Yates)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja
Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A drámai visszatérés után fontos döntést kell meghozni Tóth Balázsról
A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást
Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Barcelonában nem így képzelték el Joao Cancelo visszatérését
A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Haaland keresztbe tett neki, mégis tovább szárnyal a Manchester City új sztárja
Pep Guardiola együttese megnyerte az angol Ligakupa-elődöntő első meccsét.

A drámai visszatérés után fontos döntést kell meghozni Tóth Balázsról
A magyar válogatott kapus két hónap után szerepelhetett ismét mérkőzésen.

Megvan a Manchester United új vezetőedzője, egy korábbi játékos veszi át az irányítást
Nem akármilyen feladatok várnak az angol trénerre.

Barcelonában nem így képzelték el Joao Cancelo visszatérését
A katalán klub tervei borultak a portugál játékos bemutatásakor.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!