Szokolai Lászlónak mindig a Ferencváros volt az álmai csapata, és a Nemzeti Sportnak adott interjújának az elején kiderült, miért nem ott kezdett el futballozni. Beszél a kezdeti évekről, amikor az alacsonyabb osztályban szerepelve is az NB I volt a célja.
– Bíztam benne, a Bakony Vegyészben az NB II gólkirálya lettem. Bár a KSI után volt rossz tapasztalatom. A később újpesti Sarlós Andrást megkértem, segítsen csapatot keresni, ő Baróti Lajosnak szólt, aki a Csepelt ajánlotta. Ám amikor odamentem, Keszthelyi Mihály edző azt mondta, kicsi vagyok én futballistának. A Vegyész trénerének, Bartalfi Károlynak viszont sokat köszönhetek, mert nem hagyott elkallódni, a katonaság alatt aláírtam az ETO-hoz. A Fradiban is próbálkoztam, Dalnoki Jenő nem értette, mit keresnék ott – már csak azért sem, mert huszonegy évesen megnősültem, Győrben játszottam.
Később mégis a Ferencváros játékosa lett, három futballistát, Onhausz Tibort, Nérey Györgyöt és Szabó Ferencet adta érte az FTC, plusz harmincezer forintot. Szokolai Lászó elmondta, miért lett elege a Győrből, és milyen szerepet játszott az átigazolásában egy pár Albert Flóriántól kapott cipő. Azt is elmagyarázta, miért mondta egyszer, hogy ő nem tudott futballozni, csak gólokat szerezni.
– Mindig is így vélekedtem. Vegyük például a Fradit: és tudott futballozni, én nem. Igaz, gólokat azért lőttem. Úgy szereztem kétszáznyolcvankét meccsen százötvennyolc gólt, hogy se tizenegyest nem lőttem, se szabadrúgást. Minek? Ott volt Ebedli Zoltán meg Pogány László. A góllövést edzőként én sem tudtam megtanítani senkinek. Érzék kell hozzá. Ott lenni a kipattanó labdán, s én ott voltam. Nem a lövést figyeltem, gól lesz-e belőle, hanem azt, ha kipattan a kapusról, bekotorjam.