A hetvenéves Szokolai László „csak” a gólszerzéshez értett

Alacsony termete miatt Csepelről eltanácsolták, idővel a Ferencváros futballcsapatához került, ollózásai és berobbanás után a rövid sarokba fejelt góljai felejthetetlenek – Szokolai László március 25-én volt hetvenesztendős, akivel a Nemzeti Sport készített interjút.

Szokolai Lászlónak mindig a Ferencváros volt az álmai csapata, és a Nemzeti Sportnak adott interjújának az elején kiderült, miért nem ott kezdett el futballozni. Beszél a kezdeti évekről, amikor az alacsonyabb osztályban szerepelve is az NB I volt a célja.

– Bíztam benne, a Bakony Vegyészben az NB II gólkirálya lettem. Bár a KSI után volt rossz tapasztalatom. A később újpesti Sarlós Andrást megkértem, segítsen csapatot keresni, ő Baróti Lajosnak szólt, aki a Csepelt ajánlotta. Ám amikor odamentem, Keszthelyi Mihály edző azt mondta, kicsi vagyok én futballistának. A Vegyész trénerének, Bartalfi Károlynak viszont sokat köszönhetek, mert nem hagyott elkallódni, a katonaság alatt aláírtam az ETO-hoz. A Fradiban is próbálkoztam, Dalnoki Jenő nem értette, mit keresnék ott – már csak azért sem, mert huszonegy évesen megnősültem, Győrben játszottam.

Fotó: Németh Ferenc/Nemzeti Sport

Később mégis a Ferencváros játékosa lett, három futballistát, Onhausz Tibort, Nérey Györgyöt és Szabó Ferencet adta érte az FTC, plusz harmincezer forintot. Szokolai Lászó elmondta, miért lett elege a Győrből, és milyen szerepet játszott az átigazolásában egy pár Albert Flóriántól kapott cipő. Azt is elmagyarázta, miért mondta egyszer, hogy ő nem tudott futballozni, csak gólokat szerezni.

– Mindig is így vélekedtem. Vegyük például a Fradit: Nyilasi Tibor és Ebedli Zoltán tudott futballozni, én nem. Igaz, gólokat azért lőttem. Úgy szereztem kétszáznyolcvankét meccsen százötvennyolc gólt, hogy se tizenegyest nem lőttem, se szabadrúgást. Minek? Ott volt Ebedli Zoltán meg Pogány László. A góllövést edzőként én sem tudtam megtanítani senkinek. Érzék kell hozzá. Ott lenni a kipattanó labdán, s én ott voltam. Nem a lövést figyeltem, gól lesz-e belőle, hanem azt, ha kipattan a kapusról, bekotorjam.

Ezután az egykori csatár felelevenítette a legemlékezetesebb góljait, a válogatottságot, és szóba került az is, hogy miért nem lehetett ott egyik világbajnokságon sem.

– Csak sejtésem van. Engem inkább az olimpiai keretnél vettek volna számításba, de nem jutottunk ki a nyolcvanas moszkvai játékokra. Aki a vébén vett részt, az olimpián nem játszhatott, így a nagyválogatottak szóba sem jöhettek. Továbbá volt olyan érzésem, inkább azokat szerepeltették, akik külföldre akartak szerződni, de neveket nem mondanék. Nekem már Ausztriában volt csapatom. S nem tagadom, őszinte voltam. Vébéselejtezőn Cipruson kettő egyre nyertünk Nyilasi Tibi utolsó előtti percben lőtt góljával, én pedig azt mondtam Mezey Györgynek, ha engem becserél, hamarabb eldől a mérkőzés. Erre mit ad isten, a visszavágón a Népstadionban a vége előtt húsz perccel egy nulla volt ide. A szövetségi kapitány mielőtt beállított, odabökte, na, akkor most mutasd meg – ezt persze nyersebb stílusban közölte. Én pedig a gólom után ráztam az öklöm a kispad felé, lehetett így is, úgy is értelmezni… Talán nem hangzik nagyképűségnek, ha nincs Törőcsik András, sokszoros válogatott vagyok.

A beszélgetés végén azt is megtudhatjuk, hogy bár nem voltak a legjobb viszonyban, Szokolai László miért ment el elbúcsúzni Dalnoki Jenőtől a halálos ágyán. A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Borítókép: Szokolai László még mindig jó barátságban van a labdával (Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre)