„Grande Senkó” – Olaszországban a szurkolók előszeretett teszik a „nagy” jelzőt a játékosok neve elé – igazi fal a kapuban. No nem csak azért, mert 196 centi, az UEFA ifjúsági Bajnokok Ligájában a mutatói is óriásiak. Bravúros teljesítményének is köszönhetően – az Alkmaar elleni nyolcaddöntő tizenegyespárbajában kivédte a hollandok utolsó lövését, ezzel ment tovább csapata – jutottak el az ifi BL negyeddöntőjébe, majd kapott gól nélkül hozta le a Liverpool ellen megnyert (2-0) párharcot, a négy között a Dinamo Kijev/Sporting–Benfica meccs győztesével találkozik majd a Juve.
Mindeközben Senkó Zsombor a Serie C-ben szereplő U23-asoknál, illetve a nagycsapatban is volt már kerettag ebben a szezonban. Januárban a Napoli és a Roma elleni Serie A-rangadókon ülhetett a Juve kispadján, Wojciech Szczesny mögött és Mattia Perin mellett.
Senkó Zsombor M4sport.hu-nak természetesen beszélt arról, milyen közel került a Juventus sztárjaihoz.
– Amikor legelőször beléptem a konditerembe, nem volt tömve, de Giorgio Chiellini pont edzett. Rögtön odajött és érdeklődött, mi újság. Vele azóta is nagyon jó a kapcsolatom, sokat beszélgetünk, rendkívül érdeklődő és segítőkész. Ő az egyik, akit mondanék. Az is élmény volt, mikor Cristiano Ronaldo és Paulo Dybala tizenegyeseket rúgott nekem. Ronaldo egyik lövését sikerült is kivédenem. A legnagyobb hatást azonban Gianluigi Buffon gyakorolta rám.
A legendás kapus 2021 nyarán visszatért a Parmához, és tavaly Ronaldo is eligazolt, a Manchester Unitedhez, de Senkó Zsombor róla is mesélt.
– Kicsit távolságtartónak tűnt. Úgy látom, neki idő kell, míg mindenkivel feloldódik. Mikor együtt edzettünk, volt egy kisebb szekciója – nem klikk, mert arról nem beszélhetünk –, akikkel láthatóan több időt töltött és jóban volt. Persze mindig mindenkinek köszönt, de nem ment oda mindenkihez beszélgetni. Tanácsot persze mindenkinek adott edzés közben, de mélyebb, hosszabb beszélgetéseket csak Cuadradóval, Danilóval és a harmadik számú kapussal, Carlo Pinsoglióval folytatott, velük volt nagyon jóban.