Pedig érdekes, egyben pikáns adalék lenne a 2023 nyaráig érvényes veszprémi szerződéssel rendelkező kézilabdázó lengyelországi (kölcsön)játéka. Az ő posztján pallérozódik Fazekas Gergő, akit épp a Veszprém adott kölcsön a lengyeleknek az irányító több játéklehetőségének a reményében. Nem tudni, Lékaiban lát-e fantáziát a korábbi klubedzője, a magyar válogatottat korábban irányító Xavi Sabaté. Ha valaki, akkor ő tisztában van Lékai képességeivel.
A 34 éves játékos távozását az indokolhatja, hogy az egy évvel ezelőtt kinevezett Momir Ilics vezetőedzőtől kevés játéklehetőséget kap. A bajnoki döntő visszavágóján nem szerepelt a csapata keretében, a Final Four-elődöntőre ugyan benevezte az edzője, de nem küldte pályára.

A Wisla Plock az eddigi első, a sajtóban megjelent csapat, amellyel összeboronálták az elmúlt szezonban több sérüléssel bajlódó irányítót. Ugyanakkor nem kizárt, hogy Lékai az NB I-en belül vált klubot. A háromszoros BL-döntős kézilabdázó 2014-ben igazolt Veszprémbe, itt telepedett le a családjával, nem tűnik áthidalhatatlan logisztikai problémának naponta eljutni a megyeszékhelytől 20 kilométerre található Balatonfüredre. A távolság alapján kézenfekvő megoldás lenne a füredi lehetőség, György László csapata az Európa-liga csoportkörében lesz érdekelt a következő szezonban, de a fővárosban igen ambiciózus terveket dédelgető, a második számú nemzetközi kupa első fordulójában bekapcsolódó Ferencváros hívása sem jelentene meglepetést. A hazai élcsapatok közül a bajnok Szeged és a jelentősen megizmosodott Tatabánya jöhet még szóba. A szegedi költözésre van a legkevesebb esély.
A váltás nem csak a játékos, a klub érdeke is: ha az irányító maradni akar, akkor minimális játéklehetősége ellenére is jogos igényt tartana a fizetésére, ez pedig kiszámíthatatlan hatással lehet az öltözői hangulatra.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!