időjárás 14°C Brúnó , Renáta 2022. október 6.
logo

A Liu fivérek útja: látjuk-e még őket magyar színekben?

Fábik Tibor
2022.08.09. 14:19 2022.08.09. 14:19
A Liu fivérek útja: látjuk-e még őket magyar színekben?

Villámcsapásként hatott a hétfői hír, miszerint két rövid pályás gyorskorcsolyázó olimpiai bajnokunk, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang Kínába költözik. Holott erről már július elején hallhattunk, amikor kiderült, hogy válogatottunk sikerkovácsa, Csang Csing Lina tíz év után kurtán-furcsán távozott Magyarországról és hazatért. Bánhidi Ákos – aki a kínai trénerrel együtt dolgozott, s most ő lett a vezetőedző –, jelezte, a terv az, hogy a Liu fivérek és Lina között ne szakadjon meg a munkakapcsolat.

Nos, most már biztos, hogy nem szakad meg.

„Az eddig közösen felépített utat szeretnénk folytatni, ezért úgy döntöttünk, az idei felkészülést is együtt kezdjük el” – tudatták a testvérek a közösségi oldalaikon, és talányosan azt is hozzáfűzték, hogy most „egy darabig” távol lesznek. A három nyelven, magyarul, angolul és kínaiul posztolt bejegyzésben arról nem tettek említést, hogy a jövőben is a magyar válogatott színeiben szeretnének versenyezni, és ennek a hiánya jelzés értékű. A végére egy magyar és egy kínai zászlós emojit is odabiggyesztettek; mi pedig azt fűzhetjük hozzá: egyáltalán nem biztos, hogy a 2026-os, olaszországi téli olimpián piros-fehér-zöld zászló alatt látjuk őket. Tegyük hozzá, természetesen ez nincs kizárva, ám a fivérek nem zárták be a másik kaput.

S ezért valójában nem is neheztelhetünk rájuk, mint sakkozó klasszisunkra, Rapport Richárdra, aki kitalálta, hogy román akar lenni. Bár Liuék Magyarországon születtek, az édesapjuk kínai, a short track alapjait pedig 12 és 9 évesen Kínában tanulták meg, történetesen Csang Csing Linától, akihez azóta szoros kötelék fűzi őket.

„Nemcsak a magyar embereknek akarok nyerni, és nemcsak magamnak, hanem a kínai embereknek is. Fele-fele arányban vagyok magyar és kínai. Ha érmet szerzek, akkor fele Kínáé, fele Magyarországé” – mondta még januárban, a pekingi olimpia előtt Liu Shaolin Sándor a Reuters hírügynökségnek,

Amennyiben a fivérek tizenkét hónapot kihagynak, semmi akadálya nincs annak, hogy utána kínai színekben versenyezzenek. Nem elhanyagolható adalék a történetben, hogy Liuék bevallottan olyan brandet akartak felépíteni itthon, mint Hosszú Katinka, de ez nekik nem valósult meg. Ugyanakkor az 1,4 milliárdos lakosságú Kínában számunkra felfoghatatlanul népszerűek. Mit is mondott Liu Shaoang a pekingi olimpián: „Kitettem egy fotót a kínai közösségi médiás oldalunkra, és pár nap alatt harmincmillióan nézték meg.”

Ha mindent patikamérlegre tesznek, bizony nem felénk billen a nyelve. S nehéz szabadulnunk attól, mennyire életszerű az, hogy Csang Csing Lina otthon, Kínában olyan magyar versenyzőket készítsen fel, akik a kínaiak legnagyobb ellenfelei.

Borítókép: Liu Shaolin Sándor, Csang Csing Lina és Liu Shaoang (Forrás: Facebook/Shaolin Sándor Liu)

 

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.