– Történelmi pillanat a Fradi életében a lemez megjelenése – mondta az MVM Dome-ban tartott sajtóeseményen Volly György, a zöld-fehér klub kommunikációs igazgatója. Joós István, a lemezt kiadó Magneoton Music Group vezérigazgatója a labdarúgás és a zene párhuzamait ecsetelte, kiemelve: a focistának és a zenésznek is jó ritmusérzéke kell, hogy legyen, mindkét területen óriási munka szükséges a siker eléréséhez, ahhoz pedig még több, hogy a csúcson maradjon valaki. A zenei szakember arról is beszélt, hogy a CD-n hallható 14 dal különböző stílusú, mégis egységes hangulatot képvisel. Vannak új szerzemények és átdolgozások is az „ország legnépszerűbb előadóinak” tolmácsolásában.
Ilyen még biztosan nem volt – Íme: A nagy Fradi-lemez!
Bemutatták a Ferencváros ihlette A nagy Fradi-lemez: a zene ereje elnevezésű válogatásalbumot. A CD-n hallható 14 dal különböző stílusú, mégis egységes hangulatot képvisel. A zenei producer a népszerű DJ: Lotfi Begi. A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor kijelentette, hogy az országban élő 2,1 millió fradistának szerettek volna örömet szerezni a lemezzel, ami online és CD-formátumban jelent meg, 4990 forintért kapható.

– Kubatov Gábor elnök úrral két közös szenvedélyünk van: az egyik a Fradi, a másik a zene – mesélte Lotfi Begi lemezlovas és producer a mű megszületésének ötletéről.
A meccseken sokat beszélgettünk egy esetleges Fradi-lemezről – folytatta, és elárulta: 13 éves kora óta Fradi-drukker, és azzal, hogy a lemez producere lehetett, megvalósult egy álma. – Mi mindig és mindenben elsők akarunk lenni, amikor lemezt adunk ki, akkor is ez a cél vezérel bennünket – hangsúlyozta Kubatov Gábor, az FTC elnöke, majd emlékeztetett: több mint három éve kezdtek beszélgetni a lemezről Lotfi Begivel.
– A művészetben is kell a múzsa csókja, az ihlet, ezért is kellett várni a lemez megszületésére, hogy ilyen jó legyen – folytatta a sportvezető, majd elárulta, hogy kétévente végeztetnek egy felmérést arról, mennyien kedvelik a Ferencvárost.
– A 2,1 millió fradistának szeretnénk örömöt szerezni és az összetartozás érzését adni ezzel a lemezzel. Továbbá azoknak is szól ez a válogatás, akik még nincsenek ebben a kétmilliós táborban, őket szeretnénk megszólítani a zene erejével – folytatta az elnök, aki szerint a lemezre ugyanolyan szükség van, mint a sok más egyesületi ajándéktárgyra a mesekönyvtől az ágyneműhuzatig.
Kubatov Gábor a bemutatón részt vevő előadók – többek között Sipos Péter, Hevesi Tamás, Dér Heni, Kozsó – közül külön köszönetet mondott Rúzsa Magdinak, aki az új stadion avatóján a Himnuszt énekelte.
További Sport híreink
A nagy Fradi-lemez: a zene ereje! című album online és CD-formátumban jelent meg, 4990 forintért kapható a Fradi Shopban, a labdarúgóbérlettel rendelkező szurkolóknak 15 százalék kedvezményt biztosítanak. A későbbiekben a kifejezetten gyűjtőknek szánt zöld színű bakelit is megjelenik majd száz számozott példányban.
Borítókép: A producer és a klubelnök is elégedett (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rasovszky fantasztikusan hajrázott, újabb magyar úszódiadal a jutalom
Hét verseny, kilenc érem, ebből öt arany a magyar válogatott mérlege.

Feljutott az NB I-be, mégsem kér a csapatból – sejtjük, hová készül a magyar sikeredző
A Kazincbarcika közleményben tudatta, hogy Erős Gábor nem hosszabbítja meg a szerződését.

Mire készül minden idők legjobb női kapusa? A feszültség kedvezhet a magyaroknak
Az Odense valószínűleg nem számít Katrine Lunde szolgálataira a jövőben.

Miért nem torolták meg a bírók? Arcra ütés és arcul csapás a Veszprém–Szeged meccsen
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ne dobd el az aprót! Ez az 50 Ft-os érme aranyat érhet!

Itt az orosz bejelentés a világháborúról

Megérkezett a hivatalos bejelentés, itt van Kerkez Milos csapata

Elérte a változás szele Lengyelországot: karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy helyreálljon a régi lengyel–magyar barátság

Marco Rossinak van egy titkos ásza a csatárposztra

Nem várt fordulat: teljesen befuccsolt Von der Leyen terve, hamar fellázadtak ellene Brüsszelben

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

A tökéletes piskóta receptje: így lesz magas és légiesen könnyed a tészta

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Váratlan helyről kapott sistergős balegyenest Magyar Péter, erre biztos nem számított

A boldog, elégedett Nyugat

Luxusban tengődik a Tisza Párt: nyolcmilliós Rolexet hord Magyar Péter képviselője
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rasovszky fantasztikusan hajrázott, újabb magyar úszódiadal a jutalom
Hét verseny, kilenc érem, ebből öt arany a magyar válogatott mérlege.

Feljutott az NB I-be, mégsem kér a csapatból – sejtjük, hová készül a magyar sikeredző
A Kazincbarcika közleményben tudatta, hogy Erős Gábor nem hosszabbítja meg a szerződését.

Mire készül minden idők legjobb női kapusa? A feszültség kedvezhet a magyaroknak
Az Odense valószínűleg nem számít Katrine Lunde szolgálataira a jövőben.

Miért nem torolták meg a bírók? Arcra ütés és arcul csapás a Veszprém–Szeged meccsen
A rangadó elején úgy tűnt, hogy a Veszprém nem talál fogást a szinte hibátlanul játszó szegedieken.