időjárás 1°C Stefánia 2022. november 28.
logo

Kisvárdán a teljes szakmai stáb lemondott az újpesti vereség után

Pajor-Gyulai László
2022.10.03. 19:49 2022.10.03. 19:52
Kisvárdán a teljes szakmai stáb lemondott az újpesti vereség után

Szombaton a Kisvárda 4-0-ra kikapott Újpesten, és ezzel sorrendben a harmadik vereségét szenvedte el. Mint kiderült, az újpeti kudarc után a szakmai stáb lemondott, de ezt Révész Attila sportigazgató nem fogadta el, amit a klub honlapján meg is indokolt.

Nem csak, hogy elveszítette a Kisvárda a legutóbbi három mérkőzését a labdarúgó NB I-ben a Bp. Honvéd, a Ferencváros és az Újpest ellen, de még csak gólt sem tudott szerezni ellenük. A hírek szerint a szakmai stáb az újabb vereség után felajánlotta a lemondását. Ezt Révész Attila sportigazgató a klub honlapján megerősítette, de hozzátette, nem fogadta el a lemondást, és hosszasan megindokolta a döntését, illetve vázolta a kialakult helyzetet.

 

 

„Valóban, az újpesti mérkőzést követően a teljes stáb felajánlotta a lemondását, amit a csapatnak is jeleztek – mondta a szombaton történtekről Révész Attila sportigazgató. – Erre azt válaszoltam, hogy ennek nem most van az ideje, meg kell vizsgálni a szituációt, és egyet-kettőt aludva a történtekre, számba vesszük a lehetőségeinket. A hétvégén ez megtörtént, nagyon sok emberrel beszéltem és a vezetőséggel is egyeztettünk. Ezek után jeleztem az edzőknek, hogy nem akarom elfogadni a lemondásukat, mert ez a helyzet nem ezt igényli. 

Ahogy belemélyültem az elemzésbe, arra a következtetésre jutottam, hogy a kialakult helyzetnek picit én is az okozója vagyok, mert augusztus közepétől teljesen kivontam magam a munka ezen részéből, egyrészt egészségügyi szabadságon voltam, másrészt úgy gondoltam, az edzők munkavégzése megfelelő, és szerettem volna, hogy még nagyobb önállóságot kapjanak. Azt látom, hogy az elmúlt időszak sikerei, a nemzetközi meccsek és a jó rajt utáni visszaesés nem az edzők felelőssége, legalábbis nem szakmai értelemben.

 Talán túlontúl is humánus és nagyon rendes, jó emberekről van szó, akik többségében még tapasztalatlanok is az ilyen helyzetek kezelésében. Ez számukra is jó tanulópénz lesz, hogy siker esetén kell a legkeményebb kézzel bánni a csapattal.”

Ezután Révész Attila elmondta a véleményét a játékosokról, ami enyhén szólva sem hízelgő rájuk nézve:

„A játékosok korántsem nyújtanak olyan teljesítményt, mint a korábbi időszakban. Nem a képességek lettek egyik napról a másikra rosszabbak, hanem a jó szereplés, a válogatott meghívók hatására egyesek az arroganciától és a nagyképűségtől már nem láttak az orruknál tovább, sutba dobva minden fegyelmezettséget. 

Az nem baj, ha tiszteljük a játékost, de félni nem kell tőlük, ha ennek a folyamatnak látható jelei vannak, akkor annak elejét kell venni, akár úgy is, hogy büntetünk olyan időszakban is, amikor még nincs baj az eredményességgel. Az elmúlt három meccsen egyesek megengedték maguknak, hogy a játékvezetővel szemben gesztikuláltak, holott ez korábban nem volt ránk jellemző és a továbbiakban sem fogjuk megengedni.

 Nagyon sok jel utalt tehát arra, hogy egyeseknek csak a saját sikereik és boldogulásuk volt a fontos, nem pedig a csapat érdeke. Azért érzem azt, hogy a jelenlegi stáb úrrá tud lenni ezen a helyzeten, mert nem szakmai hibákat követtek el, hanem olyan helyzet csúcsosodott most ki, amivel korábban nem találkoztak.”

 

 

A sportigazgató elárulta azt is, hogy a kiállítások, illetve sérülések miatt ma még nem tudják, hogy tudnak kiállni a hét végén a Vasas ellen következő bajnoki meccsen, de az edzői stáb biztosan megtalálja a megoldást. Majd így fejezte be:

„Másfél hónap van hátra a bajnokság ezévi szakaszából, a legtöbbet kell kihozni ebből az időszakból. Ezért kell az előttünk álló feladatokra közösen koncentrálni, a kialakult helyzetben ezt tartom a legjobb döntésnek, nem pedig azt, hogy személyi kérdések kerülnének előtérbe.”

Borítókép: Révész Attila és Török László vezetőedző továbbra is együtt dolgozik (Fotó: kisvardafc.hu/Móricz Csaba)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.