Nem csak Alonso örült a távozásnak, őt is alaposan kiosztották
Fernando Alonso a Formula–1-es idény végéhez közeledve többször is hangoztatta, alig várja, hogy elváljanak egymástól az ő és az Alpine istálló útjai. A kétszeres világbajnok továbbá csapattársát is kritizálta, most pedig Esteban Ocon adta vissza a kölcsönt, és a veterán Alonso munkamoráljára panaszkodott.

– Nekem is akadtak gondjaim az idény során – mondta Ocon arra vonatkozólag, hogy egyesek szerint csak azért végzett Alonso előtt, mert utóbbi pechesebb volt, több műszaki problémával nézett szembe. – Mindenesetre nagyon jó érzés, hogy legyőztem. Fernando egy elképesztően gyors versenyző, így minden erőmet be kellett vetnem. Elégedett vagyok, hogy megelőztem.
A napokban pedig a francia pilóta újabb részleteket osztott meg az Alonso melletti életről, ami nem volt fenékig tejfel.
– Őszintén szólva én végeztem a munka kilencvennyolc százalékát, míg ő csak kettőt. Nem voltam túlterhelt, de én dolgoztam a fejlesztéseken a szimulátoron, illetve a marketingeseményeken is én vettem részt
– fedte fel Ocon, aki annak viszont örül, hogy jövőre Pierre Gasly mellett versenyezhet. Honfitársával a gokartos időszakuk alatt arról álmodoztak, hogy egyszer a királykategóriában is együtt száguldozhatnak. – Rettentő hosszú ideje ismerjük egymást, először az én gokartomban próbálta ki magát. Ugyanazokon a pályákon versenyeztünk. Az volt az álmunk, hogy a Formula–1-ben is együtt versenyzünk majd, ezt meg is valósítottuk. Alig várom, hogy megkezdődjön az együttműködésünk – lelkendezett a francia.
Alonso mély benyomást tett
Alonso azóta már megkezdte a munkát az Aston Martinnál, és már az első tesztnapján lenyűgözte az istálló tagjait. Mike Krack csapatfőnök szerint a spanyol pilóta szenvedélye a csapat előnyére válhat.
– Fernandóval kapcsolatban mindig azt a példát hozom fel, amikor a Mexikói Nagydíjon való kiesése után amiatt háborgott, hogy pontoktól esett el. Ez megmutatta, mennyire elhivatott és motivált. A szenvedélye, a győzelem iránti vágyakozása a csapatra is átragadhat – bizakodott Krack. Az Aston Martin vezetője hozzátette, Alonso lényegre törő visszajelzései egészen lenyűgözőek.
További Sport híreink
Borítókép: Esteban Ocon és Fernando Alonso nem lettek puszipajtások (Fotó: AFP/Mazen Mahdi)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!