A Spezia, a Cremonese és a Sampdoria állítólag a szezon közben jelezte érdeklődését, mindhárom, a futó szezonban gyengélkedő klub szívesen látta volna Andrea Pirlót a csapata kispadján. A 2006-ban világbajnok olasz válogatott középpályása, a Juventus korábbi edzője azonban nem bontotta fel a szerződését a Fatih Karagümrükkel, és maradt Törökországban.
Az olasz világbajnok a nyáron hazatérne Törökországból
Még egy szezont sem dolgozott Törökországban, de olasz források szerint a nyáron újra Olaszországban, a Serie A-ban edzősködne Andrea Pirlo. Jelentkezőkben, csapatokban nem lesz hiány.
A La Gazetta dello sport úgy tudja, Pirlo nyitott lenne a visszatérésre, ha olyan ajánlat érkezik, amelyben lát fantáziát, a nyártól újra a Serie A-ban dolgozna. Egybecseng az olasz sportlap információjával, hogy Pirlo még nem hosszabbította meg a szezon végén lejáró szerződését a jelenlegi klubjával, a több olasz futballistát, a kapus Emiliano Vivianót, a védőt, Davide Biraschit, a középpályást, Andrea Bertolaccit és Matteo Riccit, valamint a csatárt, Fabio Borinit is alkalmazó Karagümrükkal.
A Süper Lig kilencedik helyén álló Karagümrükben játszik a korábban Újpesten is megfordult szenegáli Mbaye Diagne is.
Pirlo a 2020-21-es szezonban edzősködött a Juventusnál, Olasz-kupát és Szuperkupát nyert, szerepelt a Bajnokok Ligájában a Juventusszal, de a bajnokság végén csak a negyedik helyen végzett a Zebrákkal. Egy év szünetet követően Pirlo Törökországban vállalt munkát.
További Sport híreink
Borítókép: Pirlo nemsokára hazatérhet (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezHa a PSG-nél maradna, teljesülhetne Mbappé álma
A világbajnok csatár leendő munkaadójának, a Real Madridnak mások az elképzelései, mint Mbappénak.
Várhatóan megbukik a csapatánál, a Bayern mégis lecsapna az edzőre
Sorra kosarazzák ki a trénerek a Bundesliga rekordbajnokát, ezért folyamatosan újabb edzők után kell néznie.
A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes, klubbal kapcsolatos posztját
Megelégelte a kritikákat, a csapat egyik legeredményesebb játékosa nagytakarítást végzett a közösségi oldalán.
Norris olyasmit ért el, aminek láttán Verstappen csak pislogott
A McLaren brit pilótája Miamiban megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák
Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók
Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott
Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött
Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: új lehetőségek, új célok
Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!
Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea
A Real Madrid korábbi edzője válthatja Moyest a West Hamnél
Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború
Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt
Címoldalról ajánljuk