Musical lett a kedvelt rajzfilmből

A kaposvári Roxínház előadásában elevenedik meg a színpadon Dargay Attila Szaffi című 1985-ös rajzfilmje. A május 25-én várható premier különleges alkalom a 2000 óta működő Roxínháznak, hiszen ez az első olyan előadás, amelyet ősbemutatóként láthatnak náluk a nézők.

2024. 05. 06. 14:30
Jelenet Dargay Attila, Nepp József, Romhányi József rajzfilmjéből
Jelenet Dargay Attila, Nepp József, Romhányi József rajzfilmjéből Forrás: NFI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szaffin már felnőtt egy generáció, számukra nosztalgikus érzés lehet újból átélni a kalandokat, gyerekeik pedig új megközelítésből ismerhetik meg Botsinkay Jónás és Ahmed pasa gyermeke, Szófia egymásra találásának meséjét. A fordulatokkal teli romantikus történet Temesvár feladása után játszódik: Ahmed pasa báró Botsinkay Gáspár, egyik szövetségese és barátja birtokán rejti el kincseit, majd a két férfi a Fekete-tenger felé menekül el az országból. A pasa újszülött lányát egy cigány asszony, Cafrinka neveli fel Szaffiként, Botsinkay fiát, Jónást pedig vándorcigányok veszik magukhoz. Amikor a fiú évekkel később visszatér a szülőföldjére, hogy visszaszerezze apja birtokát, találkozik az időközben nővé cseperedett Szaffival és az idős Cafrinkával. A bonyodalom ott kezdődik, amikor Jónás félreérti az öregasszony jóslatát.

A darab alkotói, Szemenyei János, Galambos Attila, Heincz György és Sándor Dávid először 2021 szeptemberében adtak hírt arról, hogy dolgoznak a Szaffi színpadi változatán. Így csaknem három év munkája teljesedik ki most a kaposvári bemutatóval. 

Szemenyei János a zenei világ megalkotásakor a könnyűzenei műfaj stílusjegyeiből indult ki, de a hangszerelésben épít egy klasszikus cigányzenekar autentikus hangszereire is. Ez az egyedi népzenei vonal a darab mind a 17 dalában visszaköszön. 

Az előadás létrehozói is fontosnak tartják, hogy minél közelebb kerüljenek a roma kultúrához, ezért a próbaidőszak alatt a szereplők megismerkednek többek között a hagyományos viseletekkel, valamint Bogdán Mónika segítségével a tánc alapjaival. Ezekből a mozdulatokból a produkció koreográfusai, Merkei Mónika és Takács László János is inspirálódnak.

A produkcióban szereplő fiatalokat tapasztalt művészek segítik Forrás: Roxinház

A Pintér Kata rendezésében színpadra állítandó Szaffi címszerepében kettős szereposztásban Csillag Dorina és Prucsi Rebeka látható, a produkcióban szereplő fiatalokat pedig olyan tapasztalt művészek segítik, mint például Horváth Zita, akit a közönség korábban számos alkalommal láthatott a Csiky Gergely Színház színpadán, valamint Szabolcsi János, a Roxínház egyik alapítója, akit 2023-ban az Év Színészének választottak Somogy vármegyében.

Az előadás a premiert követően több alkalommal is látható lesz.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.