Horner hozzátette, ők sosem számítottak arra, hogy új rekordot felállítva az idény összes futamát megnyerik, de persze reméli, hogy a hétvégén Japánban előrébb végeznek a pilótái.
– A tizenötös győzelmi sorozat a legvadabb álmainkat is felülmúlta. Bár a statisztikák nem annyira fontosak, mi mégis rendkívül büszkék vagyunk rájuk – fogalmazott az angol szakember. – Teljesen eltér egymástól a szingapúri és a japán pálya, ezért remélhetőleg a következő futamon újra versenyképesek leszünk. Meglátjuk, hogy a legutóbbi végeredmény pályaspecifikus volt-e. Ha a Ferrari legközelebb kettős győzelmet arat, akkor valóban hatalmasat ugrott előre. Rajtunk kívül a többi csapat formája folyamatosan ingadozott, most mi is botlottunk.
Más és más magyarázatok a Red Bull botlására
A harmadik világbajnoki címére hajtó Verstappen nem tulajdonított túl nagy jelentőséget neki, hogy megszakadt a sikerszériája. – Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap, úgyhogy ez teljesen rendben van. A Formula–1-ben mindennek tökéletesen kell működnie. Mindenki azt hangoztatja, hogy dominálunk és nagyon könnyű dolgunk van, de ez valójában egyáltalán nincs így. Szingapúrban a vasárnap már jobb volt, mint az előző napok, de a futamon szerencsétlenül jöttünk ki a biztonsági autós szakaszokból. Tanultunk abból, amit rosszul csináltunk. Részleteket nem árulhatok el, majd jövőre derül ki, hogy az volt-e a probléma, amire gyanakszunk.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!