Fernando Alonso teljesen kiborult, hosszasan káromkodott Lewis Hamilton miatt
Nem múlt el botrányos utózöngék nélkül a Forma–1-es világbajnokság Szingapúri Nagydíja.
Nem múlt el botrányos utózöngék nélkül a Forma–1-es világbajnokság Szingapúri Nagydíja.

Ahogyan szombaton, úgy vasárnap sem bírtak a riválisok George Russell-lel Szingapúrban.

Balesetekből nem volt hiány a Forma–1-es Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén.

A szingapúri futam mindig nagy kihívás elé állítja a pilótákat, várhatóan ezúttal sem lesz másképp.

Max Verstappen régóta hangoztatja, hogy tőle ne várja senki, hogy a rekordokat fogja hajszolni az F1-ben.

A Formula–1-től vélhetően elköszönő Daniel Ricciardo szép karácsonyi ajándékra számít a hőstettéért.

A McLaren brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott.

Max Verstappen lett a második, míg Lewis Hamilton és George Russell foglalja el a második sort.

Tavaly egy versenyhelyszínen szenvedtek Max Verstappenék, most ez az állomás következik.

A monacói pilóta negyedikként látta meg a kockás zászlót, ami nem okozott túl sok örömet neki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.

Minden jel arra mutat, hogy politikai támadásról van szó.

Újabb egykori jelöltaspiráns határolódott el a tiszás módszerektől.

Ez az ötödik béremelés 2020 óta.

A biztonsági garanciákról is szó esik.

Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.

A kalauzt újraélesztették és kórházba szállították, azonban szerda reggelre életét vesztette.

Fredrik Möller tavaly nyert az olimpiai lejtőn, idén sokkal rosszabbul járt.

Magyarország következetesen a béke pártján áll.

Szürreális körülmények között ért véget a rangadó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.