A szingapúri futamokon ritkán fordul elő, hogy ne lenne jelenése a biztonsági autónak. Most viszont csak kisebb hibákat követtek el a pilóták, megszakításra nem volt szükség. A legizgalmasabb pillanatokat talán Verstappen és Norris csatája tartogatta a hajrában, körökön keresztül egy másodpercen belül autóztak. Bár a csata ez esetben túl erős kifejezés, a McLaren-pilóta valójában csak egyszer próbálkozott előzéssel.
Russell senkitől sem zavartatva masírozott be a célba, idei második futamgyőzelmét aratva. Verstappen maradt a második helyen, Norrisnak a harmadikkal kellett megelégednie. Ezzel mindketten hoztak a pontversenyt vezető Piastrin, akit negyedikként intettek le. Norris viszont bánhatja, hogy nem tudott elmenni Verstappen mellett, mert így csak három pontot hozott Piastrin, 22 pont a hátránya, miközben már csak hat versenyhétvége van hátra. Antonellinek, Leclerc-nek, Hamiltonnak, Fernando Alonsónak (Aston Martin), Oliver Bearmannek (Haas) és Carlos Sainznak (Williams) jutott még pont Szingapúrban.
A McLaren tizedszer konstruktőri világbajnok
A pezsgőbontásnak Azerbajdzsánban még nem, de Szingapúrban eljött az ideje: a McLaren zsinórban másodszor, összességében tizedik alkalommal hódította el a konstruktőri vb-címet. Ezzel a wokingiak immáron egyedül állnak a dobogó második fokán, a tizenhat sikernél járó Ferrari mögött és a kilenccel büszkélkedő Williams előtt.
Folytatás két hét múlva Austinban.
Végeredmény, Szingapúri Nagydíj, Szingapúr1. George Russell (brit, Mercedes) 1:40:22.367 óra 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.430 másodperc hátrány 3. Lando Norris (brit, McLaren) 6.066 mp h. 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 8.146 mp h. 5. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 33.681 mp h. 6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 45.996 mp h. 7. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:20.251 perc h. 8. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 1:20.667 p h. 9. Oliver Bearman (brit, Haas) 1:33.527 p h. 10. Carlos Sainz (spanyol, Williams) 1 kör h. A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 6 van hátra): versenyzők: 1. Piastri 336 pont 2. Norris 314 3. Verstappen 273 4. Russell 237 5. Leclerc 173 6. Hamilton 125 7. Antonelli 88 8. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 70 9. Isack Hadjar (francia, RB) 39 10. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 37 11. Alonso 36 12. Sainz 32 13. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 32 14. Liam Lawson (új-zélandi, RB) 30 15. Esteban Ocon (francia, Haas) 28 16. Pierre Gasly (francia, Alpine) 20 17. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 20 18. Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber) 18 19. Bearman 18 csapatok: 1. McLaren 650 pont – már világbajnok 2. Mercedes 325 3. Ferrari 300 4. Red Bull 290 5. Williams 102 6. RB 72 7. Aston Martin 66 8. Sauber 55 9. Haas 46 10. Alpine 20 |
Továbbra is hódít a Forma–1 a magyar nézők körében
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!