Carlos Sainz (Ferrari) egymás után két versenyhétvégén szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-ben, de míg Olaszországban az első rajthelyet nem sikerült győzelemre váltania, addig Szingapúrban csak szorongatni tudták, de senki sem állt a sikere útjába. Ehhez hozzájárult csapattársa, Charles Leclerc is. A harmadik helyről induló monacói pilótának első feladata az volt, hogy megelőzze George Russellt (Mercedes), amit a rajt után azonnal kipipált, utána pedig Sainz hátvédje lett, és igyekezett segíteni a spanyolt abban, hogy leszakítsa magáról az üldözőket.

Leclerc-nek a futam előtti belső megállapodás értelmében esélye sem volt arra, hogy Sainzt megelőzve győzzön. Ezért dühös volt magára, mert ha szombaton ő nyeri az időmérőt, akkor a Ferrari vasárnap az ő sikeréért tett volna meg mindent.
– Már előre tudtam, hogy ez egy nehéz verseny lesz. Az volt a feladatom, hogy megvédjem Carlost. A biztonsági autós szakasz idején egyszerre hajtottunk ki kerékcserére, én pedig aztán a bokszutcai forgalom miatt három helyet vesztettem, ami eléggé visszavetett minket, aztán az újraindításnál a gumikkal is szenvedtem – emlékezett vissza Leclerc.